Nem egy vidám poszt, pedig Belami szülinapja volt tegnap

Leginkább arról szerettem volna írni, hogy tegnap Belami huszonnyolc éves lett.

Elkészítettem a kedvenc citromos tortáját, és elautóztunk hozzájuk. Ez jó volt. 

Az már kevésbé, hogy nagyon-nagyon nem érzem jól magam, kb. vasárnap óta, és egyre kevésbé.

Nem fizikálisan van a baj, hanem mentálisan. 

Gondolkodtam rajta, hogy írjak e erről, és ha igen, akkor mennyit. 

Alapvetően az a gond, hogy körülöttem most rengetegen vannak negatív előjellel ilyen-olyan okok miatt, és bármennyire is próbálom az én előjelemet pozitív zónában tartani, azért csak elfogyok lassan. 

Megvisel, hogy Charlie vállalkozását szüneteltetni (vagy megszüntetni) kell, mert egyszerűen nem éri meg neki tovább. Igazából anyósom miatt egy ideje jobbnak gondoltam, ha Charlie visszamegy az alkalmazotti létbe (egyértelműbbek lennének az időkorlátok mindenkinek), de közben meg nem egyszerű most megfelelő állást találnia így a nyár kellős közepén, meg az sem segít sokat, hogy elég sokan gondolják ugyanezt, mint ő, az új adótörvények miatt. (Rengetegen fogják megszűntetni a vállalkozásukat.)

Aztán ott van Belami, aki egyáltalán nem érzi jól magát az új lakásban, és nem értem miért.

Olyan cuki, berendezett kis lakást vett, mégsem találja a helyét benne. Szerintem az a fő gond, hogy hulla fáradt mindenhogy (testileg, lelkileg), és ilyenkor ő "hisztis". Aztán egyre inkább olyan, mint én, azaz a rendetlenség, káosz elszívja az erejét, és most még dobozok között él, nincs mindennek helye, és ez kicsinálja. 

Szerintem Iluskával sincsenek rendben teljesen, de nem tudom, hogy a fentebb felsoroltak miatt, vagy van más is. Szinte tapintható volt a zavar a rendszerben tegnap is, és ez megrémít. Én már nagyon úgy kezeltem, hogy ők együtt, örökre... Charlie szerint "csak" fáradtak, ha végére érnek a berendezkedésnek, meg nyaralnak picit, akkor helyre fog rázódni minden. Egyem meg a pozitív kis lelkét!

Szegény anyósom.

Úgy, de úgy haragszom magamra, hogy már csak a problémát látom benne, és kerülöm, ahogyan csak lehet. Ez nem segítség Charlinak, és szerintem szarul is esnek neki a megnyílvánulásaim, de néha kibukik belőlem. Borzasztóan rosszul kezelem ezt az egész helyzetet, és semmi energiát nem érzek magamban, hogy fordítsak egy nagyot rajta. Ráadásul Charlienak is egyre kevesebb a türelme hozzá, ami azért szar ügy, mert a későbbiekben ezért haragudni fog önmagára. Jó lenne, ha ettől megkímélhetném valahogy, esetleg úgy, hogy többet segítek neki, vagy nem hergelem, csak meghallgatom, ha kivan. Rohadt nehéz, főleg, hogy nagyon úgy néz ki, miatta a fonyódi nyaralásunk is veszélyben, bár azt ígérte Charlie, hogy oda mindenképpen elmegyünk.

Az meg már csak hab a tortán, hogy bármerre megyek, mindenki a kétségbeesésének ad hangot, hogy nem tudják mi lesz itt, hogy fog a tél alakulni, az élelmiszerárak, stb...

És nemcsak a privát ismerőseim, hanem a munkám során a nevelőszülők és egyéb munkatársaim is ezt érzik. Konkrétan több nevelőszülő mondta azt, hogy a felmondást fontolgatja, mert egyszerűen nem tudja már kihozni az ellátmányból a nála lévő gyerekek ellátását. (Az ellátmány összege tíz vagy tizenöt éve ugyanannyi, azt mondják.)

Talán egyenként tudnám kezelni, hogy ne merüljek le, de így ömlesztve sok(k). 

Megpróbálom összekapni magam, nem könnyű.