A nagy semmi, de jól vagyunk

Ma megint lepattanós napom van, bármibe kezdek munka területén, falakba ütközöm. Nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni, inkább blogolok. 

Durván hosszúnak látom még a telet, ezt a szürkeséget.

Sajnálom szegény Kismacsót, hogy egy szobában penészedik, mikor most lennének a legszebb évei az egyetemen. Talán azt sikerül végre elintéznie, hogy az edzője kiadjon egy igazolást, amivel el tud járni edzeni normális terembe, nem a pincében bohóckodik Anyuéknál. Ott kötött mennyiségű a súly, nem tud fejlődni, versenyre készülni, maximum szinten tudja tartani magát, de lehet, hogy még azt sem. 

Nekem megint húsundorom lett.

Várható volt, hogy egy idő után megint előjön, mostanában meg elég sok hús volt itthon. Párszor meg is jártam, hogy arra számítottam, majd a fiúk megeszik, aztán mégsem fogyott hétvégén, úgyhogy ránk maradt Charlieval. Tegnap már mondtam neki, hogy egye meg a maradékot, mert én hányok, ha már csak rá kell néznem. 

Persze így meg vacakolhatok azzal, hogy miből vigyek be elég fehérjét, hogy ne legyek éhes folyamatosan. Fax kivan az ízlésemmel, de tényleg. 

Ebédre csinálok egy túró alapú pizzát.

Ez nagyon laktató, és beilleszthető a diétába. Két emberre kell 250 g túró, 40 g zabkorpa, 20 g zabliszt, meg egy tojás, só. Össze kell gyúrni, pihentetni fél órát a "tésztát". A tepsibe teszek sütőpapírt, picit meg is szoktam olajozni, arra lapogatom szét az elég ragadós tésztát. Elősütöm, utána pakolok rá, amit találok itthon: most paradicsom alap lesz, meg száraz szalámi, sovány sajt. Persze mértékkel. 

Este torna.

Ez teljesen kiszámíthatatlanul megy nálam, hol fegyelmezetten csinálom hetekig, máskor semmi. Múlt héten nagyon gáz voltam, a héten igyekszem összekapni magam.

Kb. ilyenek vannak... A nagy semmi, de jól vagyunk. Ez a lényeg.