Főleg Mórról megint

Azt hittem, hogy Mórral majd lelassul picit az idő, de egyáltalán nincs így. Túl gyorsan telik az idő, én meg már napok óta, egyre álmosabban próbálok felzárkózni ehhez.
A vérnyomásom nagyon alacsony tartományban mozog ebben a változékony, esős, borús időben. Még a kávénak is kávé kell, hogy ébren tudjak maradni.

Mórcival rengeteg kalandunk van.
Annyira vicces, kedves ez a kiskutya. Ha elmegyek itthonról, akkor alig várom, hogy hazaérjek.
Ha lent valamelyik családtag beüti a kapukódot, és az csippan egyet, Mór azonnal az ajtóba ül, és ki kell nyitni, hogy kimehessen üdvözölni az érkezőt. Az egész kiskutyi egy farokcsóválássá változik, annyira örül az érkezőnek. Azért nagyon jó erre hazaérkezni.
Amúgy mindenkivel nagyon barátságos, házőrzőnek csapnivaló.
Érdeklik más kutyák, és velük is kedves. A cicákat még nem tudom, de tegnap úgy tűnt, hogy irántuk bizalmatlanabb.
Az történt, hogy elmentünk fagyizni, és ott volt egy cica, aki egy kerítés mögül nézte Mórt. Mórci nagyon szeretett volna a kerítés másik oldalán lenni, hogy közelebbről is megszemlélje a makkát, de az nem ment. Ettől kissé ideges lett, főleg, hogy a cicus rezzenéstelen arccal nézte Mórt, és lesírt róla, hogy szórakoztatja ez a helyzet. Mintha csak azt üzente volna: -Na mi van kis szaros? Kicsipkéznéd a bundámat?! Hát ez most nem fog összejönni, úgyhogy maradok, és nézem a tipródásodat. Nagyon élvezem. 😜😈
Szerintem amúgy nem akarta bántani, csak oda szeretett volna menni, és attól volt ideges, hogy nem tudott. Nem ugatott, csak ilyen méltatlankodó böffentős hangokat adott, ami nála egyértelműen a nem tetszés jele. Majd Anyuéknál haverkodunk a cicákkal, szeretném, ha velük is jól kijönne.
Rengeteg az energiája, úgyhogy mozgatni kell, ami a mi mozgásunkkal is jár. Szereti az új élményeket, úgyhogy visszük, ahová csak lehet.
Tegnap délelőtt például adományosztáson voltam, és Charlie elhozta, hogy megnézzenek. Olyan jó volt megpillantani őket, ahogy jöttek.
Az autózást szokja még, mert nem nagyon akar fixen egy helyben maradni. Ha az autó egyenletesen megy, akkor lefekszik, de a városban legszívesebben az összes ablakon kinézne, úgyhogy én hátul ülök mostanában, és arra ösztökélem, hogy üljön szépen, és úgy nézelődjön.
Még áprilisban rendelt Charlie egy ilyen kutya utaztatáshoz való takarót, amit a hátsó ülésre kell rögzíteni, és azzal a kutya pórázát is lehet csatlakoztatni, hogy egy fékezésnél ne röpüljön el. Még mindig nem jött meg, úgyhogy addig a nyugizást szokja a hátsó ülésen, egy saját plédjén. Mondjuk ő soha nem piszkít be, a szőre sem hullik, meg nem is hányós, de azért a lába séta után nem patyolat, azt meg csak itthon tudjuk normálisan megtakarítani, szóval kell az.
Másik megoldás a box lett volna a csomagtartóban, de azt elvetettük, mert a kombink hátulja mindig tele van utazáskor, meg vásárláskor is, egy kutya utaztatós box meg elfoglalna minden helyet, plusz nem hiszem, hogy szeretne bezárva autózni. Ő itthon sincs bezárva sehová, maximum kicsukva a fürdőszobából.
Egyedül még soha, egy percet sem volt. Lassan szoktatni kellene már hozzá, de eddig mindig volt valaki, aki itthon volt. 
Aztán vannak az aggódós dolgaink, de ezt majd egy másik posztban folytatom...