2019. október 3., csütörtök

Ha-ha-ha!

Mármint én, meg a selejtezés.
Az lett belőle tegnap este is, hogy elkezdtem képeket nézegetni, közben küldözgettem az ex munkatársaimnak is a régi táborokról, meg karácsonyi ünnepségekről vicces fotókat, jól elszórakoztunk. Utána magamon révedeztem, mert Charlie tényleg rengetegszer fotózott, és születtek számomra kedves képek, ezeket megosztottam insta sztoriban, szóval mindent csináltam, csak hasznosat nem.

Ma sikerült eljutni edzeni, a tárgyalást letudtam, meg a szeptemberi beszámolókat is leadtam. Holnap tényleg szabadságolom magam a munka alól, eszemben sincs foglalkozni vele.

Azt hiszem némi olvasás után el is teszem magam holnapra, mert korán kelek a vérvétel miatt. Utána még lesz két kellemetlen órám, de aztán megihatom az első kávémat, meg csomagoltam kaját is.
A hajammal most nincsenek nagy terveim, kicsit igazíttatok rajta, azt hiszem most növesztgetem. Télen úgy szoktam egy ideje. Aztán tavaszra egészen jól megnő, úgyhogy akkor meg levágatom. 😎

Délután tényleg lepakolom a nagyja rumlit a tárolóból a kuka mellé, a többit majd meglátjuk.

2 megjegyzés:

  1. Milyen lett a terheléses? Remélem jó!)
    Nekem most nagyon megy a selejtezés meg szekrény rendezgetés-) Csodálkozom is magamon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyben szoktam megkapni az eredményt inzulinostul, tsh-stól, később. Szerintem jövő héten valamikor.
      Selejtezés nem megy továbbra sem, nincs kedvem hozzá. :-(

      Törlés