Már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy sikerül majd makulátlanul befejezni itt a pályafutásomat, mert egyre többször szalad ki a számon, hogy "le van sz.rva", meg "És akkor mi lesz? Kirúgnak?", meg ehhez hasonlók.
Bizonyos pontig vicces is lehet, de az itt maradókat nyilván irritálja ez, úgyhogy elképzelhető, hogy összeveszek még valakivel.
Múlt héten csütörtökön szólt a felettesem, hogy majd el kell menni kedden Kukutyinba
Tegnap kiderült, hogy nincs autó, mert vagy nem kaptam, vagy cseszett kérni, akinek kellett volna.
Tegnap este még tombolt a lelkiismeretem, hogy menni kellene, Charlieval nézegettük az útvonalat, meg az időt, majd ő halál komolyan megkérdezte, hogy ez most egy vicc, hogy negyven fokban akarok (nem) négy órát utazni, meg további egyet gyalogolni valami nem túl bizalomgerjesztő környéken.
A válaszom ma reggelre: NEM.
Eszemben sincs hőgutát kapni így az utolsó napokban, épp eléggé alkalmazkodtam én, azt hiszem elég volt ennyi.
Így bejöttem, leltároztam a gyermekfelügyelőmmel, meg megcsináltuk a megvalósult beosztást. Van még mit csinálnom, de itt bent, a hűvös irodámban.
Aztán négykor pá-pá, letelt a mai nap.
És ez még így fog menni péntekig. Mert ami jár, az jár, ami meg nem fér bele, az nem fér. Meg kell húzni a határokat, mert az agyvelőmet is kiszipkáznák, ha lehetne.
Természetesen mély sajnálattal értesítettem a kukutyini illetékest, hogy nem tudok menni, de írásban szívesen válaszolok, ha kérdése van, mert azért bunkó nem vagyok. Csak nem megyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése