2017. június 3., szombat

A legalja

Jaj, nagyon kivagyok!
Tegnap a tudomásomra jutottak dolgok, amik a munkahelyemen történtek a lányok között, és nem hagyhatom annyiban.
Borzasztó, szörnyű az egész, és nincs semmi bizonyítékom rá, csak a megérzéseim, meg egy lány elszólása, aki mindjárt közölte, hogy semmilyen körülmények között nem vállalja fel, amit elmesélt.
Így most maradtak az óvintézkedések, meg a burkolt fenyegetés az érintettek felé hogy még csak hasonló se fordulhasson elő többé.

Másik, amin nem tudok napirendre térni, hogy az egyik lány "szerelmes" lett belém.
Aham. Komolyan.
Írt nekem levelet, gyakorlatilag szerelmet vallott. (Ő 15 éves, én 42.)
Irtó gyorsan helyre pakoltam ezt az egészet, de azért rendesen kikattintott ez is.

Kezdem azt hinni, hogy valamit irtózatosan rosszul csinálok, vagy csak a sors igyekszik igazolni, hogy menekülnöm kell ebből az egészből. Akárhogy is, alig várom, hogy vége legyen.

Ja, másnap, ahogy megtudtam, hogy mehetek az új helyre, felmondtam. Még a fentiek előtt.
Azt hiszem ezt a döntésemet az életben nem fogom bánni, mert a pénteki nap után így is, úgy is álláskeresésbe kezdtem volna. Van az a történés, ami után az ember inkább elmegy vécét pucolni, minthogy maradjon. Na, ez eljött pénteken. 😢

Borzasztóan el vagyok fáradva lelkileg, de ez kihat már az állóképességemre is, gyakorlatilag mozdulni sincs kedvem. Sokat fáj a fejem, és rosszul viselem ezt a fullasztó meleget.
Kétszer tudtam rávenni magam a héten az edzésre, amiből a második annyira nem esett jól, hogy el is határoztam, nem erőltetem ezt mostanában.
A nyár nem az én évszakom, legalábbis energetikai szempontból biztosan nem.
Gyűlölöm, ha dől rólam az izzadság, és akármilyen korán edzek reggel, akkor is csupa víz vagyok. Lezuhanyzok utána, de akkor sem szeretem így kezdeni a napot.
Most inkább próbálok jobban figyelni a bevitt kalóriákra, és felfüggesztem az edzéseket. Nem is veszek most új bérletet, úgyis mást kell kitalálnom, tekintve, hogy hamarosan nem járok már át abba a városba.

Legfontosabb, hogy összeszedjem magam, mielőtt dolgozni kezdek az új helyen.
Én azt hittem, hogy ez tiszta sor lesz, mert rengeteg a szabadságom, amit időarányosan ki kellene vennem. Ám nem biztos, hogy ez ilyen egyszerű lesz, mert a felettesem azt pedzegette, hogy inkább kifizetik a szabikat, dolgozzak végig.
Én nem mondom, hogy nem jönne jól a pénz, de azért nem minden áron. Majd próbálok valami arany középutat találni, mert szükségem van egy kis pihenésre. Nagyonnagyonnagyon'.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése