Tegnap volt a nyilvános főpróbájuk az október 23-ai ünnepi műsorukkal.
Kismacsó forradalmár volt, és az egyik főszereplő.
Néztem, ahogy a hosszú szövetkabátjában, fehér ingben, korabeli (tarkón rövid, fejtetőn hosszú) frizurájával buzdítja a többieket, kezét időnkét, ökölbe szorítva fellendítette.
A hangja tisztán zengett, betöltötte a nézőteret, minden szavát értettem, nagyon érthetően, szépen beszélt.
Olyan nagyon szép ez a gyerek, mindig is az volt.
Egyszer belehalok abba, ahogy egy-egy ilyen műsoron végigfut előttem az egész kis élete: az összes anyák napi, karácsonyi, egyéb műsorokkal.
Látom, hogy ugyanúgy mozog néha a szája, mint az oviban, míg mások mondják a szerepüket, mert világéletében tudta fejből az egész műsort, amiben épp szerepelt.
Nem, nem azért, mert meg akarta tanulni, hanem mert annyiszor hallotta, hogy tudta már kívülről az egészet.
És látom hónaljig felhúzott ünneplő nadrágban ovisan, aztán hiányos fogsorral általános alsóban, most meg hatalmas magasan, erősen, majdnem felnőtten.
Ebbe tényleg bele lehetne pusztulni.
Szeretek arról olvasni, hallani, szeretem látni, mikor egy szülő büszke gyermekére. S szívből tudom sajnálni azokat, akiknek nem osztott a sors szerencsés lapokat, s nincs mellettük szerető család, mint a tietek is.
VálaszTörlésSzerencsés vagyok a szüleimmel, s most már azon „dolgozom”, hogy gyerkőceim is érezzék azt, hogy büszkék vagyunk rájuk… Köszönettel tartozom azért neked, hogy így ismeretlenül is kaphatok iránymutatást, hiszen engedsz bepillantani ilyen fontos mozzanataiba az életeteknek!
Én meg köszönöm, hogy megerősítesz abban: érdemes erről (is) írni. Gyakorlatilag minden nap regényt tudnék róluk írni, csak visszafogom magam. ;-) Köszi! <3
TörlésNe fogd vissza magad, hatha el lehetne lesni valamit abbol, amit es ahogyan csinalsz, es kulonben is, olyan jo ezeket olvasni. Anno amikor sokat kellett szerepelni oviban, bar csak egy evet jartam szerncsere, meg utana iskolaban, nem is emlekszem, h volt-e valaha is valaki, aki eljott megnezni engem. Mondjuk ez akkor nem zavart, ezt szoktam meg, Mami harom valtasban dolgozott, nem ert ra, Tati pedig akkoriban meg javaban ivott, es igy o sem ert ra, de estenkent azert felmondtam a szerepemet, es a tobbieket is, mert valoban, elkepesztoen sokat gyakoroltunk, mar mindent kivulrol tudtunk, jaj, hat nagyon unalmas volt.
TörlésKöszi Gracchus, akkor nem fogom vissza magam! Kedvenc témám: a gyerekeim. :-)
TörlésA szívem szakadt meg tőle, amit írtál. :-( De örülök, hogy jól kezeled, és kezelted. <3
szerintem ne fogd vissza magad, gyönyörű és okos és jó emberek a gyerekeid, természetes, hogy büszke vagy rájuk :*
VálaszTörlésaz érzés pedig tök nagyon tudom, melyik... ránézek a gyerekemre és folyamatosan csodálkozom, mikor lett ekkora... :)
Köszi Blueberry!
TörlésUgye, hogy ugye? Egyszerűen nem tudom mikor telt el ez a sok idő.