Kinder meglepetés!!!

Minden egyes hétköznapom olyan, mint egy Kinder tojás: meglepi a belseje.
Soha nem tudom előre, hogy pontosan mi fog történni, mert az élet mindig felülírja az elképzelést.

Tegnap este nyolc körül jött a telefon, hogy reggel hétre itt lesz a házunk előtt az intézményi autó, mert ki kell hoznom az akut pszichiátriáról egy öngyilkolászással próbálkozó lányt.
Mikor megérkeztem a kórházba, a portástól kérdeztem, hogy melyik emeleten találom a pszichiátriát. Mire ő: -Vizsgálatra jött?
Mire én: -Ja nem, ki akarok onnan hozni valakit. :-) :-) :-)
Lépcsőzés közben azon tűnődtem, hogy mennyire tűnhetek pszichiátriai betegnek, de arra jutottam, hogy teljesen rendben vagyok kívül és belül is, úgyhogy nevettem egy jót.

Na, az osztályon elmúlt a nevethetnékem.
Én k.rvára nem akartam bemenni, azt hittem kiadják a folyosóra a gyereket nekem, aztán go.
De nem, egy kedves segédápoló betessékelt a zárt ajtó mögé, és le kellett ülnöm a folyosóra. Hát nem volt vidám.
Egészen fiatal fiúk és lányok is kóvályogtak a folyosón, a szemükben semmi élet, teljesen olyanok voltak, mint a zombik. Összeszorult értük a szívem, mert nem tudtam attól elvonatkoztatni, hogy mit élhetnek át a szüleik, és mi lenne, ha...
Nem, ezt nem vagyok hajlandó végiggondolni. Inkább hálát adtam az égnek, hogy a fiaim egészségesek testileg és lelkileg is.

Még ki sem jöttünk az épületből, mikor kiderült, hogy a másik kórházban is van egy lányunk, csak nem tudni pontosan, hogy melyik osztályon.
Így átrándultunk a másik kórházba, a sofőr az autóban maradt a "szabadult" lánnyal, én meg kinyomoztam hol a másik.
Fellifteztem a megadott emeletre, ahol egy Belami korúnak saccolt helyes fiú tartotta nekem az ajtót, még rá is mosolyogtam, természetesen olyan anyain. ;-)
Bent elkezdtem harcolni, hogy egy fuvarral elvihessem mindkét lányt, de az ápolónő kötötte az ebet a karóhoz, majd megkönnyebbülve az ajtó felé mutatott: -Ott a doktor úr, majd ő elmondja!
Ésss, jött a csillagszemű (amúgy segédápolónak gondolt), Belami korúnak saccolt udvarias fiú, szóval vele kellett szembeszállnom az ügy érdekében.
Nagyon határozottan, férfiasan, de továbbra is udvariasan pörgette le magáról az összes érvemet, és sorolta a magáét. Ő nyert.

Így délután volt még egy köröm, meg kaptunk egy új lakót is a gyermekotthonba, szóval unatkozásról szó sem eshetett.
És megtörtént a csoda, nem dobtam el mindent délután háromkor (akkor lett meg a napi nyolc óra), hanem maradtam ötig a lányokkal, mert az újat pátyolgatni kellett kicsit, meg jó volt velük kint üldögélni a napfényes kertben és beszélgetni. (Na jó, felírtam a plusz két órát, jó lesz az majd valamikor.)
És volt már ölelgetés is a lányok részéről, tulajdonképpen semmi bajom nincs vele.