Karácsony előtti utolsó hétvége

Tegnap sem unatkoztam egy percet sem.
Reggel elloholtunk vásárolni, de vittem a listámat, úgyhogy a karácsonyi menühöz is beszereztük, ami kell.
Aztán megint kókuszos banánkenyér becsípődésem volt, csak most épp bevontam az egészet csokival. Nem rontotta el.

Ronda, de finom kategória.

Közben folytattam a karácsony előtti nagy takarítást, ami két hete szakadt félbe, mikor a mi szobánkat glancoltuk ki, előtte meg a konyha volt soron.
Mára már csak az ajtók lemosása maradt, meg a beépített szekrények ajtajáé, aztán előkészültnek minősítem a lakást az ünnepekre.

Dolgozok szerdáig.
Addig még lesz időm elintézni ezt-azt, de a nagyja megvan, és ez marhára megnyugtató érzés.

Még a múlt heti ünnepségre készülve -úgy két hete- csúnyán meghúzódott a lábam az éktalpú csizmámban, azóta nagyon fáj egy ponton. Charlie elmagyarázta, hogy az izom tapadási pontja gyulladt be, azért olyan gyilkos.
Kenegettem, éjszakára fásliztam, de nagyon lassan javult. Tegnap Charlie kinesio tapaszt tett rá, és szinte azonnal jobb lett. Sokkal hamarabb kellett volna.

Charlie épp karácsonyi dalokat válogat össze (meg az esti filmünket, valami izgi thrillert), a gyerekek mindjárt itthon lesznek, a sütőben kolbász sül (még jó, hogy este hajat mosok, mert ki nem állhatom a konyhai szagokat illatokat, amiken meg lehet támaszkodni, olyan erősek), én meg most megyek, és lemosom, amit le kell mosni még. Őrület, hogy egy ilyen kis lakásban is mennyi mindent kell csinálni.