Annyira szeretem

Még 19 óra sem volt ma, mikor én már megfürödve az ágyba dobtam magam Minivel.
Mert megérdemlem.

Elfáradtam kutyául a mai naptól, de vége van, és ez nagyon jó érzés.
Végre lement a karácsonyi ünnepség, 260 cipősdoboz ajándékot osztottunk szét rászoruló gyerekeknek.

Hetek óta ment a "Mikulás gyár", rengeteg dolog volt ezzel az egésszel.
Nagyon sok ember összehangolt munkájára volt szükség, és közben a rendes munkánkat is végezni kellett (volna).

Még mindig szörnyen érzékeny vagyok.
De az is lehet, hogy ez már így is marad, mert abba a korba kerültem, mikor az ember mindenen meghatódik. Tudja a fene.
Mindenesetre a gyönyörű karácsonyi daloktól összefacsarodott a szívem, és belül kicsit sírdogáltam.

Pedig olyan jó most minden.
Szeretem az ünnepeket várni, közelíteni hozzá.
Itt van nekem a családom: meleg, puha, jó érzés még a gondolatuk is.

Charlie is eljött az ünnepségünkre, és fényképezett.
Annyira szeretem ezt a fiút! Komolyan.
Egyszer mondtam, hogy eljöhetne, és jött is. Felvette a vicces télapós pólóját, meg piros pulcsit vett fölé, mert tudta, hogy az most az "egyenruha".
Teljesen jól feltalálta magát közöttünk, nem kellett "gardírozni", csak néha összekacsintottunk, meg átölelt és magához szorított egy pillanatra, ha egy helyen volt épp dolgunk.

Vele minden olyan természetes, komfortos.
Vannak gondjaink, meg megoldandó feladataink, de hát az élet ilyen. Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz. És nem is az.
Csak most épp... jól érzem magam, és hagyom magam ebben lebegni.
Mert a boldogság nem egy állandó állapot (szerintem), hanem sok-sok jó történés, pillanat, ami felragyogtatja a küzdelmes hétköznapokat, és amikor visszagondolunk az elmúlt időkre, akkor ezeknek kell villódzni, mint a karácsonyi égőnek, és akkor azt mondhatjuk: -De hát ez a boldogság!
Vagy valami ilyesmi.