A világ nem rózsaszín (sajnos)

Anyu hívott tegnap este, hogy az édestestvérem, aki két évvel fiatalabb nálam (38), kórházba került.
Epilepszia szerű roham, elharapta a nyelvét, és utána sokáig nem ismerte meg őket.
Mentővel kórházba szállították, a ct-je negatív, valószínűleg napok óta nem ivott alkoholt, meg hasmenése is volt, úgyhogy delírium + kiszáradás.

Este sokáig sírtam a fürdőszobában, egész pontosan a kádban.
Szerintem a fürdővizem szintje megemelkedett a rengeteg könnytől. Igazából nem is vicc.

Sajnálom a tesómat, és az anyámat is.
Az öcsémet azért, mert nem jól vészelte át a szüleim válását, mert kezeletlen hiperaktív gyerek volt, ezért elkönyvelték rossznak, még úttörőnek sem avatták fel (nem mintha sokat veszített volna vele).
Az apám nem tudott vele mit kezdeni, a mai napig sem bír.
Anyu ráhagyott mindent, a mostohaapánk meg próbált apaként fellépni, de csak rosszabb lett minden.
Igazi szar gyerekkora volt, és nem hibáztatok senkit, egyszerűen vele valahogy másképp kellett volna, és ennek a módját senki nem tudta eltalálni.
Hiperszuper éles elméje (már csak) volt, és jól is nézett ki (ezt is csak múlt időben már).
Tizenévesen egy hüllőkiállítással járta az országot, ott szokott rá a narkóra. Később "szárazon" szokott le, azt mesélte, hogy az ellenségeinek sem kívánja azt.
Élt Izraelben, onnan hazatoloncolták, mert leszarta, hogy lejárt a tartózkodási engedélye, aztán a West End tetején a hőlégballonos kávézót vezette.
Innen ment ki Afrikába, ahol évekig élt, és már eléggé tönkremenve jött haza (talán megjárta ott a börtönt is), maláriával, alkoholistaként.
Pedig az esküvőmre még luxus Roverrel jött, pénzt adott ajándékba (amit azóta is rám kiabál).
Aztán Anyu új házasságából született öcsénk összetörte az autót, míg ő Afrikába visszament, és onnantól minden elromlott. Legalábbis szerinte.
Angolul tökéletesen tud beszélni, plusz valamelyik törzsi nyelvet is megtanulta kint.
Anyuékhoz költözött, Kismacsó régi szobájába. 1-2 évig ott élt vele Lydia, aki Afrikából jött, igazi csokibőrű, egzotikus lány.
Ő egyszerűen elszökött az öcsémtől, mert nem ezt ígérte neki, mikor utána jött Magyarországra, és meg is verte olykor.
Néhány éve majdnem meghalt, miután Lydia elhagyta. Könyörögtem neki, hogy menjen el Szigetvárra, költözzön be, hagyja, hogy újra felépítsék!

Nem ment.
Azóta nem nagyon tudok mit mondani neki, végignézem, ahogy segédmunkákból piál, vagy egyszerűen csak élősködik Anyuékon.

Anyu meg...
Ott van még neki az új házasságából született másik két problémás öcsém, az egyik olyan, mint Jude Law, a másik meg Dennis (mert pont olyan vásott volt kicsinek, mint Dennis a komisz).
Szóval Anyu csak sodródik, próbál segíteni nekik, meg összefogni a családot. Ez többnyire elég tragikomikus helyzeteket szül, majd egyszer elmesélem a karácsonyi közös ünnepeket. Tényleg szürreális szokott lenni.

Szóval tegnap este én csak ültem a kádban és sírtam.
Hogy milyen kicsi vagyok és tehetetlen, és mennyire nem lehet segíteni senkin, ha az nem akarja.
Felidéztem a a nyáron mindig kiszőkült gyerek öcsémet, ahogy csüngött rajtam, ha együtt voltunk (tudjátok, mi nem egy helyen nevelkedtünk), és eszembe jutott az is, hogy milyen otrombán szívattam, mert nekem mindent elhitt.
És hányszor mondtam neki, hogy "Nem baj, úgyis nekem hisznek, mert te hazudós vagy.". A gyerekek olyan gonoszak tudnak lenni, és én sem értettem meg őt. Ahogy most sem.

Édes, kicsi lelkem, hát milyen rossz lehetett neked!
Kérlek ne haragudj, hogy nem voltam/vagyok jó testvér! :-( Olyan nagyon szomorú ez az egész.