Ez sem vidám bejegyzés (sajnálom)

A férjemet tegnap kirúgták a munkahelyéről.

10 éve dolgozott nekik, de már évek óta nézelődik, mert nem érzi ott jól magát, csak hát sokkal jobb nem akadt, meg -ugye- évről évre nehezebb kimászni a híg fosból. Én aztán tudom. Hát most döntöttek helyette.

Igazából normális indok nincs, beszéltek össze-vissza, Charlie meg aláírta a közös megegyezést, mert egy percig sem akart már tovább maradni ott, ahol tíz év után ennyire futja emberileg, mindenhogy. Mondjuk én nem ilyen vagyok, lehet, hogy nem írtam volna alá semmit, sőt megfingattam volna őket kicsit. de nem vagyunk egyformák, és ez nem is Charlie formája, na.

Amikor elmondta, az első reakcióm az öröm és a megkönnyebbülés volt, hogy végre kimászik ebből az egészből, és valami új kezdődik innentől.

Aztán elmesélte, hogy hogyan történt, és olyan méltatlan, olyan megalázó az egész, hogy helyette vagyok dühös, és vele fájok.

Estére már nagyon szomorú voltam, és ehhez kezdett bekapcsolódni az elbizonytalanodás érzése, meg az, hogy "jajmileszmost?". 

Én még az előző rendszer szülötte vagyok, ahol az ilyen szégyellnivaló volt, bár az eszemmel tudom, hogy inkább azoknak kell(ene) szégyellniük magukat, akik legfőképp a pénz miatt kidobnak a kukába 10 évet, meg egy igazán értékes és tapasztalt szakembert, hogy spóroljanak. Tényleg nem szabadott volna Charlienak eddig várni, neki kellett volna felállnia már évekkel ezelőtt. Persze ő magát hibáztatja, meg a kényelmességét, mert ő is tudja, hogy már rég lehetne máshol.

Most meg elment meglátogatni a haldokló keresztapját, utána meg megy a tervezett fiús programokra, én meg csöppet sem vagyok nyugodt.

Alig aludt az éjszaka, és én sem nagyon, reggel meg indult, vezet órákon át, hát na. 

És amiatt is rosszul érzem magam, hogy nagyon béna vagyok vigasztalásban, egész este nem tudtam semmi építőt mondani, csak belebújtam a könyvembe, hogy ne kelljen beszélni, ránézni, gondolkozni. Ő meg hiheti, hogy rá haragszom, vagy ilyesmi, de nem, csak tényleg nem tudok mit mondani, és sírni sem akarok, hogy megijedjen még jobban, épp elég most neki. 

Kismacsó itthon van, este Belami is jön a barátnőjétől, szóval megyek, és összeszedem magam, mert főzni kell, mosni, meg takarítani, és nem lenne baj, ha a fiúkat nem rémíteném halálra. Közben csöndesen azért lehet nyeldesni a könnyeket, a fájdalmat. Nagyon elegem van már, pedig érzem, hogy ez hosszútávon jó lesz. Csak most. Most sz.r.

Mindenesetre kérlek tartsátok nyitva a fületeket és a szemeteket, és ha olyan jön veletek szemben, hogy gépészmérnököt (konstruktőrt) keresnek nagy tapasztalattal, meg angoltudással, akkor ne fogjátok vissza magatokat, írjátok meg nekem a meselulu@gmail.com-ra! 

Van még tanári diplomája is, középiskolában taníthat műszaki tárgyakat, egész pontosan gépészmérnöki szakos tanárnak hívják a diplomáját. Meg van oktatás informatikus, meg számítástechnikai szoftverüzemeltető végzettsége, ezekben -tudtommal- nem dolgozott, inkább tervezett többnyire. 

Bács-Kiskun megye és Budapest lenne ideális. Köszönöm előre is!