Ahogy a dolgok voltak/vannak

Itt vagyok már.
A hétvége nehéz volt, nem is számítottam másra. Ám azon nagyon kellemesen meglepődtem, hogy az emberek segítenek. Ismerősök és ismeretlenek. Mert -őszintén szólva- nem sokat reméltem attól, hogy én ide kiírom a dolgot. Csak jó volt ventillálni.
Aztán elkezdtek áramlani az információk, meg az együttérzés, és hirtelen visszazökkentem abba a bizakodó állapotba, amibe legelőször kerültem a hír után, majd amiből a jó kis negatív-depresszív alkatommal ki is mozdultam péntek estére.
Vasárnap rossz volt Charlie-ra nézni, de csak duruzsoltam és duruzsoltam, aztán hétfőn nyakon öntöttem egy csomó információval, úgyhogy kezdett ő is átmenni tevékenybe, meg reménykedőbe. Már épp örültem, de ma délelőtt beszélgetett az egyik ex kollégájával, és azonnal "leült". Mondtam neki, hogy ezt most hagyja abba azonnal, mert nincs olyan stabilan, hogy visszafelé nézegessen, majd később. Hagyja most az egész sz.ros kft-ét a francba, majd beszélget a szívének kedves kollégákkal pár hét múlva, reményeim szerint már az új munkahelyéről.

Köszönöm, tényleg nagyon köszönöm az összes információt, segítséget, segítő szándékot, de az együttérzést is, mert nagyon sokat jelent!
Most pedig várunk, és remélünk.