Ez az anyák sorsa

A Belamival kapcsolatos egyik életfeladatom, hogy megóvjam a szélsőségektől.
Mert az. Hihetetlenül szélsőséges.

Amíg kicsi volt, addig úgy éreztem, hogy tudom kezelni a hisztijeit.
Nem is volt nehéz, egyszerűen békén kellett hagyni olyankor, vagy lefektetni aludni, mert legtöbbször a fáradtság hozta ki belőle a bömbölő oroszlánt (a horoszkópja szerint is az).

Mikor nagyobb lett, akkor is ez volt a jó politika.
Hagytam tombolni, majd vártam, hogy elrendezze magában. Aztán jött is, mint egy doromboló cica. Én meg addig vártam, készen álltam, hogy ott legyek, mikor kellek.

Mostanában nehezebb.
Már felnőtt, szuper intelligens, és megőrül a közhelyektől. Pedig néha nem nagyon lehet egyebet mondani, mint a közhelyeket.

Mint a múltkor.
Nehezen viseli a kudarcot. Hisztis lesz, csapkolódik, belemar az emberbe könnyen.

Nem sikerült elsőre a biokémiája.
Először a barátnőjével veszett össze, majd hazajött, és rajtam kezdett tornászni. Hogy csúszni fog, nem tudja elkezdeni a harmadik évet szeptemberben. És ne kezdjek én is közhelyekkel jönni, mert akkor inkább meg se szólaljak.
Nyeltem egyet..., majd még egyet. Aztán csináltam egy forró teát, és leültem vele beszélgetni. Csak úgy, mindenféléről. Orbán Viktorról, a menekültekről, ilyenekről. Megnyugodott.

Az is a természetéhez tartozik, hogy konok. A kudarc után egy gyors hiszti, majd feláll, és terminátorként halad tovább. És én ilyenkor mindig azon imádkozok, hogy ne kaszálja el a sors újra, mert nem tudom hányszor tud felállni. Talán még egyszer, de utána...

A sors eddig kegyes volt mindig hozzá, egyszer, maximum kétszer fektette két vállra, és én a szemem mindig rajta tartom, mert rettegek érte, ahogy az anyák tudnak.

Ma délelőtt az órát figyeltem, hogy ugyan bent van e vizsgázni, mi lesz, hogy lesz. Szerintem jobban izgultam, mint ő.
10.30 körül csörgött a telefonom. Ő volt.
-Sikerült!!! Négyes lett. Tudtam, hogy meg kell lennie, már a múltkor is megvolt, csak nem volt szerencsém... Sínen van minden, lesz harmadik, sőt ösztöndíj is.
-Tudod -bukott ki belőlem először (és talán utoljára)- teljesen kikészítesz, mikor hisztizel. Halálra rémülök, hogy feladod, és kisiklasz, és én majd csak állok, és nem tudok segíteni, és...
-Én ezt nem tudtam. Akkor legközelebb majd nem mondom, magamban tartom.
-Jaj, azt ne! Hiszen az anyád vagyok, erre (is) vagyok. El kell mondanod... Csak néha nekem sem könnyű.

Azt hiszem már tudhatja, mert felnőtt, hogy az anyja nem mindenható és tökéletes. "Csak" anya, aki szereti és félti. Ez az anyák sorsa. ;-)