Jaj, nagyon szenvedek a melegtől!
Fizikálisan most az van, hogy az előbb hirtelen felugrottam a kanapéról, ahová vissza is rogytam azonnal, mert úgy megszédültem, hogy éreztem, ahogyan a zsibbadás végifut rajtam, mint az áram. Még az előtt visszaültem, hogy az agyamat is ellepte volna teljesen, azaz elájultam volna. Szerintem a vérnyomásom megint száz alatt (mindjárt meg is mérem), vigyáznom kell a hirtelen mozdulatokkal.
Amúgy kevésbé izzadok -kevesebb a súlyfelesleg-, meg eddig szerencsésen elkerültem, hogy nagyon melegem legyen.
A depire való hajlamom viszont ebben az évszakban a legjerősebb, ezt már megfigyeltem.
Nem értem miért, hiszen sok a fény, ilyenkor vagyok a legtöbbet szabadságon, elméletben minden sokkal jobb. Az év más időszakaiban mindig vágyakozva gondolok erre az időszakra, hiszen a fiúknak és nekem is júniusban és júliusban van a szülinapunk, jövünk-megyünk sokat, és mégis.
Nem, nem vagyok depressziós (mitől is lennék?), de érzem az elmém hátsó szegletében, hogy hamarabb megtalálom mindenben a szomorúságot, a lehangoltságot, a negatívságot, mint a jót. Nagyon tudatosan kerülnöm kell, hogy ebbe beleereszkedjek, de most könnyen is vagyok ezzel, mert alapvetően semmi okom nincs az elkeseredésre. (Maradjon is ez így!)
Majd mindjárt írok egy önfényezős bejegyzést.
Mondjuk a diétám alakulásáról. Azt legalább kézben tartom rendesen.
