Vasárnapunk

Elég fos egy hét volt ez.

Mórt megtámadta egy amerikai akita hétfőn, szerencsére nem lett nagyon nagy baj, de azért műteni kellett, mert két seb a hasán volt, azokat össze kellett varrni. Azóta védő ruhában van, ki nem állhatja.

Jövő héten csütörtökön szabadul meg tőle, meg a varratoktól, utána jobb lesz. Nyilván ez most rányomja a bélyegét a mindennapokra, mert sokkal bonyolultabb minden, próbáljuk csak nagyon minimális ideig egyedül hagyni, nehogy hozzáférjen a sebéhez, mert nagy bűvész őkelme. Fájdalmai hétfőn voltak, akkor kapott fájdalomcsillapítót pluszban, azóta -szerintem- nem fáj neki, csak viszket, zavaró.

A sztori annyi röviden, hogy elvittük magunkkal dolgozni, pedig én aznap nagyon nem akartam menni, tök más terveim voltak, de Charlie átment azon a városon, ahol nekem három gyerekem is van, úgyhogy hagytam magam rábeszélni. Mivel az ő gondozási helyével együtt ez egy egész napos túra volt, Mórt is vittük. Pont az én helyemen álltunk meg, és épp kiszálltunk az autóból, mikor a szemben lévő ház nyitott kapuja mögöl kiballagott a kutya. Bár nem rohant, nem tűnt mérgesnek, amint észrevettük, már támadott is, szerencsére csak Mór érdekelte, így Charlie le tudta róla szedni, én meg bezavartam a házuk udvarába, mert az emberre egyáltalán nem volt veszélyes. Először nem is láttunk sérülést Móron, csak tüzetesebb vizsgálat során vettük észre, hogy kis sebei vannak, de azok nagyon rossz helyen. Nem is hazafelé indultunk meg, hanem a közelebbi városba, már útközben kigugliztuk, hogy hová vigyük, plusz az egyik ott élő kollégát is megkérdeztük. Ajánlotta a helyet. Nagyon normális volt a doktornő, akihez kerültünk, alaposan megvizsgálta Mórt, és a műtétet javasolta. Nagyon féltünk egy belső vérzéstől, úgyhogy beleegyeztünk. Nem volt komplikáció, de a varrás akkor is szükséges volt.

A másik kutya gazdája nem volt boldog, de legalább érezte a felelősségét ebben az egészben, úgyhogy a biztosítója kifizette a orvosi költségeket. Nagyon gyorsan ment, szerdán már át is utalták a pénzt.

Minden jó, ha a vége jó, de szívesen kihagytam volna ezt a hétfőt, és csináltam volna azt, amit eredetileg elterveztem azon a napon, akkor nincs ez az egész.

Viszont, hogy jót is meséljek.

Hétfő és péntek kivételével minden hétköznap délután megnéztük Unot. Szombaton és vasárnap mi főztünk nekik, hamarabb mentünk, kicsit tovább is maradtunk. Ma épp büfiztetésre értünk oda, úgyhogy enyém lett a nemes feladat. Valami eszméletlen jó érzés fogni őt, szagolgatni, kicsit puszilgatni. Állítólag nagyon jól el tudom altatni, mert mikor lerakom, utána sokáig alszik szépen. Édes szívem!