Felkészülni, vigyázz, kész...

Már megvettem Unonak a kiságyat, ha épp itt támad szundizni kedve, Charlie meg összeszerelte az etetőszékét, hiába mondtam neki, hogy az még nem fog kellenei egy darabig. Olyan végtelenül cuki volt, ahogy szaladgált a megfelelő csavarok miatt, egyszerűen nem volt szívem lehozni a témáról.

Előszedtem a kis rugadalózót az emlékek bőröndjéből, amiben hazavittem mindkét fiút annak idején, kimostam a többi beszerzett ingyom bingyom kisruhával együtt, ezeket még átadom Áginak.

A rózsaszín maci talán most szombatra lesz kész. (Majd megmutatom.)

Lassan elárasztják Uno cuccai Belamiék otthonát, de a mienket is. 

Jó érzés ránézni a száradó rugdalózókra, bodykra, és érezni a folyamatot, hogy a szívünket is elárasztja a várakozás. Amikor megvettük az etetőszéket, akkor nyilalt először belém úgy igazán, hogy ennek fele sem tréfa, hamarosan megfoghatom, puszilhatom, szagolgathatom. Addig csak egy édes ígéret volt, de egyre inkább valóságossá válik. Valahogy így van ezzel Ági és Belami is.

"Ami sokkoló, hogy màr 246 napja vagyok terhes N-t pedig az sokkolja hogy a terhesség 88%-ánál járunk."

AGYTOK.