Szerdán már annyira elegem volt mindenből (leginkább a munkámból), hogy fájni kezdett a torkom.
Gyorsan bevetettem a rumos teát, majd megbeszéltem magammal, hogy ez így nem mehet tovább, fel kell hoznom magam a sz.rból. A munkában muszáj hordanom a "páncél ingemet", mert fontos, hogy lepattanjanak rólam a dolgok, és csak azzal foglalkozzak, ami rám tartozik, illetve amiben segíteni tudok. Nem húzhatok magamra mindent, mert úgysem tudom megoldani maradéktalanul, és nem kell a plusz frusztráció, van elég amúgy is ebben a munkában.
Inkább tervezgetni kezdtem a decembert, és egyből jobb lett a kedvem.
Aztán tegnap Aszódon voltam az egyik gyerekemnél, de útközben egy másik nagyon gennyes nehéz ügyet beszéltem meg a csoportvezetőmmel, aki mondta, hogy tíz embernek tudnak biztosítani egy öt alkalmas, egész napokat beterítő, csoportos szupervíziót decemberben, nem szeretnék e menni. Először lepattintottam, hogy sok a szabadságom, amit ki kell vennem, de aztán addig nézegettem a naptáramat, hogy arra jutottam, egyáltalán nem ártana ez nekem, meg a sors is annyira tolja az arcomba, hát legyen. Úgyhogy én decemberben szétírtam a tíz nap szabadságomat, meg ezt az öt nap foglalkozást (munkanap), és lám-lám, alig maradt rendes munkanap. Ahh! Ez tetszik nagyon. Remélem a december tényleg a pihenés plusz terhek lerakásának hónapja lesz.
Aztán megint lesznek családi események, ahol együtt leszünk a fiúkkal.
Mindjárt itt van Charlie névnapja november végén, aztán anyukám szülinapja, amit december első hétvégéjén ünnepelünk (plusz a névnapját még november végéről).
Utána a karácsony, szóval a decemberhez mindenképpen nagy reményeket fűzök jó élményekkel kapcsolatosan.
Ma meg elmegyek délután a szokásos barátnős kávézásra a Freibe.
És ahogyan összeszedtem most ezeket, egyből sokkal jobb lett a kedvem. A kinti trutyis idő ellenére is.
Virginie Matz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése