Maradjunk annyiban, hogy a szülihét kiszámíthatatlanul szívatós volt!

Ugyanis, abban a pillanatban, mikor hátradőlve élvezni kezdtem volna a nyugit, megint beütött valami.

A szülinapom (egy hete) eléggé olyan volt, ahogyan a hét kezdődött, borús, nyűgös. Aztán Charlie hozott egy pici körtés-karamellás sajttortát, úgyhogy arra jutottam, hogy én süteményt fogok ebédelni. Így is tettem, közben azért a hűtőt is kipucoltam.

Csütörtökön talán takarítottam, de ekkor már átirányítottam a telefonomat, mert folyton csörgött, és untam már mondogatni, hogy szabadságon vagyok, mert úgyis mindenki rögtön akart valamit, én meg úgy éreztem, hogy nem akarok munkával foglalkozni, "inkább tisztára nyalom a retyót".

Pénteken Anyuékkal elmentünk ruhát vadászni az esküvőre, és Anyu mondta, hogy válasszak bármit nyugodtan, az lesz az ajándékuk a szülinapomra. Tényleg rengeteg ruhát felpróbáltam, és volt egy, amit majdnem nem is, mert mindenki odáig volt egy hercegnős tüllért, én meg csak nem voltam képes próba nélkül visszatenni, szóval belebújtam, megláttam magam a tükörben, és azt éreztem, hogy "ez az, ezt kerestem". Nemcsak azért, mert mennyeien kényelmes volt a sok szúrós tüll után, hanem mert minden egyéb kívánalmamnak megfelelt. Szerettem volna, ha a templom miatt nem fedetlen a vállam és a hátam, ugyanakkor mégis szuper nőies és rafinált legyen. Ugyan nem almazöld (Anyunak lett az), de valami csodaszép kék, és csillog is az anyag. Jaj, nagyon-nagyon tetszik! 

Szombatra az volt a terv, hogy hennával hajat festek, meg kilakkozom a körmömet a vasárnapi bulimra.

Úgy délelőtt 10 óra volt, és épp fekete teát vettem a boltban a hennázáshoz, mikor a helyettesem hívott. Elmondta, hogy irgalmatlan nagy fostenger kerekedett négy gyerekem ügyében, és ő nem szeretne hülyeséget csinálni, legalább a véleményemet mondjam el, mert nem ismeri a gyerekeimet. Persze bántalmazási ügy, csak gyerekek érintettek, amitől most mindenki úgy fél, mint ördög a szentelt víztől. Nyilván nem véletlenül. Persze (ebben is) átestünk a ló túloldalára, mert most az megy, hogy senki semmiért felelősséget nem akar vállalni, csak gyorsan arrébb pattintani a gyereket, oszjóvanazúgy!'. Nyilván jobbnak láttam visszavenni a telefont, és visszaállni a munkába szombaton délben, mert nem akartam, hogy a szolgáltató lenyomja a torkán a helyettesemnek, amit ő kigondolt, én meg fogjam a fejemet majd kedden (akkor dolgoztam volna legközelebb). Szóval utaztam, meghallgattam a négy gyereket két gondozási helyen, és egyezkedtem a szolgáltatóval, mert nem igazán egyeztünk minden pontban (kit kell elvinni máshová például). Végül a feletteseinket bevonva, a bántalmazási protokollt centire betartva született egy megoldás, amit a szolgálatató és én is el tudtunk fogadni, és a gyerekek hosszútávú érdekeit sem sértette a dolog. Megmondom őszintén, keményen kellett sorozni az érvekkel a szolgáltatót, mert úgy szét akarták (szerintem indokolatlanul) dobálni a gyerekeket, hogy én ahhoz nem tudtam volna a nevemet adni. Mivel viszont azonnali gh váltás az én nevem alatt fut, muszáj volt meghallgatniuk az érveimet. Ilyenkor nagyon jól jön, hogy kibeb.szottul tudom a törvényt, meg a protokollt, és nem vagyok már mai csirke a szakmában sem. 

Délután?, este? fél hétkor keveredtem haza, megmostam a hajamat, kicsit reszelgettem a körmeimet, aztán bedőltem az ágyba, a hennázás és a lakkozás elmaradt.

Vasárnap meg a bulim volt.

Charlie kiszervezte végül oda az egészet, ahol tavaly Belami meglepetés bulija volt. Rendelt sültes tálakat, Belamival feldíszítették a termet, Anyu hozta a salátákat és a tortát. Üdítőket már előző nap kivitte Charlie. 

Végül huszan voltunk, csak a család. Én nagyon rossz vagyok abban, hogy engem ünnepeljenek, de nem volt gáz, valahogy megoszlott a figyelem.

Megint a kis bőr rövidnacimat vettem fel (olyan vékonynak tűnik a lábam benne) Belmi egyik öltönymellényével (a selejtezéskor bukkantam rá a szekrényben). Először megmutattam Charlienak, hogy ez így vállalható e, mert néha nagyon nagy hülyeségeket tudok kitalálni kiöltözés címén, de azt mondta, hogy nagyon menő a szett. És biztosan az is volt, mert Kismacsó, ahogy meglátott azt mondta: -Nagyon jól nézel ki anyám! Egyáltalán nem tűnsz ötvennek. A lakkod pedig menő. (A pedikűröm már régebbről megvolt szerencsére a babakék lakkal.)

Szóval megnyugodtam, hogy eléggé sikerült összekapnom magamat a szombathoz képest.

Charlietól már megkaptam az ajándékomat júniusban, de ez a buli egy újabb drága ajándék volt, ráadásul neki jó kimerítő is.

A fiúk összefogtak a párjukkal, és ezt kaptam tőlük. (Amúgy Ági ötlete volt, megkérdeztem.)

Szóval táskát fogok "varrni" magamnak. Szerintem varrni ők fognak, ha rajtam múlik, én csak a színeket fogom összeválogatni, aztán a nasival foglalkozok majd. (haha!) Annyi a baj, hogy többféle típus van táskában, és úgy kell időpontot foglalni a workshopra, és nekem nagyjából mind tetszik. Nem lesz könnyű kitalálnom, hogy melyik legyen végül. Kedvencem a trapéz táska, meg a hexagon hátizsákként, de Ági szerint az övtáska is szuper, úgyhogy végképp elbizonytalanodtam. Az én kuponom a drágább fajta, szóval az övtáskához túl sok, de majd kitalálom, jövő év májusáig használhatom. Majd megmutatom annak idején, hogy mit "alkottam" magamnak.

Minden jó, ha a vége jó.

Összességében úgy érzem, hogy mégiscsak jó volt a szülihetem, még akkor is, ha szívatós.