Ma intézményi autóval és kollégával mentünk, szóval rendkívül sok információt cseréltünk. Később a helyettesemmel vibereztünk, tőle tudom, hogy megint felmondott valaki, előtte ketten, és még várható egy felmondás. Azért, ha így haladunk, lassan mindenki leugrik a süllyedő hajóról.
Aztán egy ideje rajtam van ez a "hiábavalóság" érzés, hogy kb. annak számít a munkám, mintha kiskanállal meregetném a vizet a süllyedő Titanicból.
Pedig pont a napokban szögeztem le magamban, hogy én bizony megvárom, hogy mi történik ezen a területen, mert nincs már lejjebb. Én kis naív! Áhh!
J.J. az előbb verte ki a hisztit Charlienak a telefonban, hogy jobb lenne visszakerülni a javítóba, mert mindenki csak szívatja, és egyre csak gyűlik benne a feszkó, nem tud már jót állni magáért. Nem hallottam a beszélgetés elejét, hogy ugyan Charlie elmondta e neki, hogy ketten telefonálgattunk az ügyében, de nem lehet megoldani az iskola vs. munka problémát, bármennyire is szeretnénk. Beszéltünk a sulijával előrehozott vizsga ügyben (nem lehet), az OH-lal, ott is lyukra futottunk, egyik variáció sem működik sajnos, így nincs más választása, mint megcsinálni ezt az iskolai évet, és utána tud dolgozni. Persze már van igazolatlan hiányzása, mert hetekre eltűnik, de az nem lényeg, csak az, hogy a felnőttek szívatják. Charlie próbálta elmondani neki, hogy problémák mindig lesznek, nem biztos, hogy úgy kell(ene) megoldani, hogy ütünk, vágunk, elmegyünk, stb... Nem hiszem, hogy átment az üzenet, tisztára Titanic ez is.
Mai jó, hogy megint nagyon finom tököt sikerült vennie Charlienak.
Most pedig előveszem a futópadot, és kifutom magamból a feszültséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése