Másodállás

Ápoló lettem egy hatalmas intézményben.

95! fogyatékkal élő lakója van ennek a helynek. Rengeteg. Az épület olyan nagy, hogy még egy hónap után is van olyan, hogy eltévedek, mert nem jó folyosóra fordulok be. Annyi a lépésszámom egy 12 órás nap után, hogy kiakadna a számláló, ha viselném a futós órámat. 

Legtöbben egészen közel jártatok a megoldáshoz.

Főleg az idősek otthonával, mert eredetileg oda akartam menni. Aztán itt volt hely, és úgy voltam vele, hogy fogyatékos felnőttekkel még soha nem dolgoztam, talán itt az ideje. Nem bántam meg. Nagyon könnyű megszeretni őket, szomjaznak a kedvességre, és ha megkapják, akkor nagyszerűen lehet velük dolgozni. 

Ehhez a munkához nincs szükségem a diplomámra.

Van egy szociális gondozó és ápoló végzettségem, amit még 1998-ban szereztem, az kellett ide. Annak idején még két évig tartott ez a suli, megtanultunk rengeteg dolgot, de ezeket most újra meg kell, mert nem volt aktív ez a tudásom. Meglepően gyorsan előhívható, valószínűleg alapos volt az oktatás, meg a rengeteg gyakorlat a két év alatt. Voltunk a geriátriától kezdve az idősek otthonán át a fogyatékosoknál, szóval rengeteg helyen. Emlékszem, a fogyatékosoknál akkor, ott, 23 évesen nem éreztem jól magam, gyakorlatilag féltem tőlük. Nagyon jó érzés, hogy már nem, és ebben is helyt tudok állni.

Rácsok.

A nővérszobán van, a gyógyszerelőn és az elkülönítőn. A lakók szobáján, meg máshol nincs (a bejárato/kijáraton sem). A gyógyszerelőn és az elkülönítőn teljesen érthető, ahol a fénykép készült viszont csak azért van, ha senki nincs ott, akkor be legyen zárva, mert ott is vannak gyógyszerek, meg értékek. Ha mi ott vagyunk, akkor a rács be van hajtva, de bárki be tud jönni, inkább jelzés értékű a lakók felé, hogy oda nem kell bejönni, csak ha nagyon fontos és sürgős valami, mert amúgy mindig mozgásban vagyunk. 

Nem tudom meddig fogom tudni párhuzamosan csinálni a két állást.

Decemberben nem volt gond, mert rengeteg szabadságom volt. 

Januárban már szinte csak hétvégére kértem a beosztásomat, ami annyiból jó, hogy hétköznapokon teljesen a másik munkával tudok foglalkozni, csak épp pihenésre nem nagyon fog idő maradni. Majd meglátom bírom e, mert azért ez fizikálisan is megterhelő. 

Szerintem engem azért dobott meg ez a munka lelkileg , mert valami teljesen más, mint amit 2006 óta csinálok.

Plusz nincs tétje. Akkor és addig csinálom, amikor és ameddig akarom. Ha holnap eldöntöm, hogy nem akarom, akkor írok a főnővérnek, hogy ennyi volt, és kész. Annyira azért nem vagyunk erre rászorulva, csak épp olyan jó, hogy én termelek egy kis pluszt végre, meg tologatom a határaimat. Felszabadító érzés nagyon. Nem érzem magam kiégettnek és folyton enerváltnak, pedig nem sétagalopp ez. Edzeni nem edzettem hetek óta, de minden izmomat érzem, az izomláz szinte állandó. De majd megszokom. Azt hiszem.