Hétköznapokon munka itthon, vagy utazás és munka.
Charlienak is nagyon összegyűltek a feladatok, gyámként is nehezebb időszaka van, plusz most a mérnöki munkája is rengeteg.
Ezért Mór mozgatása többnyire az én feladatom.
Egy ideje az esti séta a hosszabb, ilyenkor vagy futni viszem, vagy pullert dobálok neki, esetleg nagyobb kört teszünk, ha esik az eső.
A közös futással kapcsolatosan beleégett egy kép az emlékezetembe, szerintem ez mindig eszembe fog jutni.
Mór előttem parádézik (csak egy uszkár tud úgy kocogni, mint egy parádés ló, valami hihetetlen kecsességgel), és hullik ránk ez a fehér pöszmösz a fáról (nyárfa?), olyan, mintha esne a hó.
Amúgy minden alkalommal megfogadom, hogy nem viszem többet magammal futni, mert a tizenkét körömet unja, már a harmadiknál más irányba akar menni, úgyhogy elég sokat kell beszélnem hozzá. (A köröknél nincs póráz, szabadon rohangál mellettem, előttem, mögöttem.) Persze, mehetnénk mindig máshová, de nekem az nem komfortos, szeretem a monotonságát ennek a résznek, kisimul az amúgy rojtos idegrendszerem. (Szerintem a futópadot is ezért kultiválom.)
Szóval elképzeltem, hogy inkább egyedül megyek futni, és mikor kiérek a "pályámhoz", akkor zenével a fülemben rovom a köröket. Aztán ahogy eljön az idő, és elkezdek öltözni, jön a nyomomban, le nem szakad rólam, nehogy elmenjek nélküle, egyszerűen nem bírom ki a könyörgő szemét, muszáj vinnem magammal.
Múltkor a Miss Marple sorozat egyik részét néztem, mikor megláttam, hogy egy ilyen lóg a nyakában:
Hogy ez milyen praktikus, ha hirtelen nincs a szemüveg a kezem ügyében, de valami aprót meg szeretnék nézni! El is határoztam, hogy nekem kell egy ilyen. Van hozzá nagyon hosszú ezüst láncom, ez is pipa. Végül Charlie talált nekem többet is, úgy emlékszem, hogy lesz közötte egy ilyen:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése