2023. január 11., szerda

Mit üzen az univerzum?

Rá kell jönnöm, hogy valamiért a testem most le akar lassítani.
Először volt az a baleset, aztán rögtön utána megfáztam, és tőlem szokatlanul, sokáig köhögtem.

Fonyódon még tudtam futni, meg rengeteget sétálni, de mióta hazajöttünk, megint minden összeesküdött ellenem. 
Pár éve megrepedt a jobb nagylábujjam egy buta baleset miatt, és időnként fáj. Most is elkezdte, aztán az egyik csizmámban valahogy ez fokozódott, majd a vasárnapi balett edzés után begyulladt a lábfejem felső része, úgyhogy azóta nem esik jól a mozgás, illetve még kevésbé a cipőviselés. Gyakorlatilag egy bakancsom van, amit el tudok most tűrni a lábamon, és tudok benne menni. Nyilván, tegnap egész nap, és ma is mennem kellett egy csomót munka ügyben, és csöppet sem esett jól.
Ráadásul tegnap majdnem elütöttek a zebrán zöld jelzés alatt, még jó, hogy figyeltem, és időben megálltam a zebra közepén, hogy úgy öt centire elsuhanjon, lassítás nélkül, előttem egy autó.

Szóval azt üzeni nekem az univerzum, hogy lassítsak.
Ok, vettem az adást, a héten már itthonról dolgozok, pihentetem a lábam, remélem jövő héten lehengeredik rólam ez az egész.   

2 megjegyzés:

  1. Szerintem Fonyódon akar élni-) Na jó, viccet félretéve, tényleg valami gubanc lehet... próbálj rájönni!-) Kitartás!!☺❣
    Valami nálam sem oké, ugye volt az a nagy esésem nekem is, aztán karácsony előtt meg lezúgtam a lépcsőről, az utolsó fokot elvétettem, aztán frankón hanyatt estem, akkor a fejem vertem be rendesen-( Januárban még nem történt velem semmi-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy ott szeretne. ;-)
      Jaj, akkor rád is záporoznak most a dolgk. Remélem neked is, nekem is véget ér ez a széria.

      Törlés