2020. július 17., péntek

Hétvégi tervek

Izgatott vagyok, mert a hétvégét a gyermekkori barátnőimmel töltöm.
Az egyikkel már oviba is együtt jártunk, a másik kettőt általánosban ismertem meg, és a legközelebb a szívemhez közülük az egyik áll.
Aztán gimnáziumba is egy osztályba jártunk, nagyon összekovácsolódott a kis négyesünk. 
Éket az első férjem vert közénk, mert ő is abba a bizonyos gimnáziumi osztályba járt, és mi negyedikben (most 12-nek számít talán) összejöttünk. Sajnos én a nagy szerelemtől észre sem vettem, hogy teljesen leural, a barátnőim hozzám sem férnek tőle. 
Azért életre szóló sebek nem lettek, úgyhogy tartjuk a kapcsolatot, annyi minden történt azóta mindenkivel.
Utoljára tavaly szeptemberben találkoztunk osztálytalálkozón, és megbeszéltük, hogy négyesben is összehozunk valamit hamarosan. Hát... Volt a karantén, meg mindenki elfoglalt, úgyhogy mostanra sikerült időpontot egyeztetni. 

Így most holnap visszamegyek Agárdra.
Ugyanis a családi nyaraló, ahol múlt héten voltunk, az egyik barátnőmé.
Ahogy nézem, strandolnunk nem nagyon kell, de szerintem melegben se nagyon erőltettük volna, inkább beszélgetni, lazulni szeretnénk a házban, esetleg a kertben. Sütögetni, iszogatni, nagyokat nevetni. Úgy, mint az osztálytalin, mikor ránk is lett szólva, annyira vihogtunk valamin. 

Szóval ma hajat kell festenem hennával (ez legjobb esetben is négy órát vesz el a napból), meg kitalálnom, hogy kevés cuccal, de mindenre felkészülten menjek. 
Még kis tégelyeket is vettem, hogy a krémjeimből csak annyit kelljen elcipelni, ne az egész arzenált.
Közben mosok Kismacsónak, meg takarítok is egy kicsit. 
Charlie és Mór szombaton nem lesz itthon, elmennek anyósomhoz.
Kismacsó az apjánál lesz szombaton, de este érkezik is haza. 
Belami most nem jön, mert Iluskáéknál lesznek. 

Vasárnap este jövök haza. 
  

6 megjegyzés:

  1. Jó pihit, érezzétek jól magatokat!-) Bár a képek alapján jól érzitek!-)*

    VálaszTörlés
  2. 4 óra henna? Anyám. Én 1 óráig hagyom fent és csá. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még az Antal Vali oldalán előírtakat követem az alaplé főzéssel, mindennel együtt. Úgy tényleg hosszú, de minden ősz hajszálat befog, úgyhogy nem merek eltérni. Lehet elég lenne rövidebben is, nem tudom. Nekem már rengeteg az ősz hajszálam sajnos.

      Törlés
    2. Anyukám csupa ősz és 2 órát van benne, de ő meg van elégedve a tűzvörös színnel. Nekem az nem állna jól, de nekem egyenlőre inkább rókavörös. Ha őszülni fogok nem tudom mi lesz, mert tűzvöröset nem akarok, akkor majd indigózhatok és akkor már nekem sem 1 óra lesz.

      Törlés
    3. Én még az alaplével (kávé, tea, szegfűszeg) machinálok, hogy legyen meg a barna árnyalat, de próbáltam már az indigót, az is jó. Nekem az indigó magában nem fogta be az ősz szálakat, de keverve a hennával működött. Az időt lehet megpróbálom rövidíteni majd, de amúgy el szokott repülni, ha filmezek, és/vagy vasalok, ilyenek.

      Törlés