Tegnap felhívott a régi helyemről (ahol tíz évig dolgoztam) egy ex munkatársam, hogy a tanácsomat kérje.
Arra volt kíváncsi, hogy mi jár a fejében annak, aki úgy érzi: váltani kell.
Elmondtam neki, hogy valahol ott kezdődik az igazi elhatározás, mikor valóban beadja az ember a pályázatát, nem csak beszél róla a levegőbe. Nálam legalábbis így volt.
Biztattam, hogy lépjen, mert ahogy én látom, most nagyon rossz a helyzet azon a területen, és el sem tudtam képzelni a jelenlegi helyen lévő szabadságot, rugalmasságot. Komolyan nagyon sajnálom, hogy nem hamarabb léptem ezt meg, de ezen már nem agyalászom, ez van.
Később erre ráerősített egy másik ismerősöm.
Mondta, hogy borzalmas, ami az alapellátásban most megy, egyszerűen káosz van továbbra is. (Én meg voltam a kis patkány, aki elmenekült a süllyedő hajóról.)
Más.
Kismacsó és Mitya az utolsó este a Balatonon elmentek bulizni, jó sokára értek haza, már telefonáltam nekik, utána meg Charlie is.
A lényeg, hogy elmesélték: harmincvalahány éves csajokkal buliztak.
Mire én: -És megmondtátok, hogy hány évesek vagytok?
Kismacsó: -Csak kicsit lódítottam, azt mondtam, hogy 17 évesek vagyunk.
Mire én: -Nem gáz, hogy anyád korú nővel kavarsz?
Kismacsó: -Azért te már negyven múltál, nem harminc.
Mire én: -Na, nagyon köszi kisfiam, hogy emlékeztetsz erre!
:D :D :D
VálaszTörlés;-)
Törlés