Meglátjuk. (Mondta a vak.)

Azta', de rossz idő lett reggelre!
Remélem délutánra kiderül, mert hétfőn elkezdtem újra azt a futós alkalmazást, amit egyszer már csináltam.
Az úgy volt, hogy Charlieval biciklire pattantunk (sokat biciklizek mostanában) este, és kitekertünk a pályára. Én ott elkezdtem az alapoktól (2 perc gyors séta, 1 perc futás sok körben) a bohóckodást, ő meg folytatta a biciklizést, fél óra múlva visszajött értem, és együtt krúzoltunk haza.
Aztán az erkélyen hideg limonádét szürcsöltünk (nem cukorral!), majd megnéztünk egy részt a Bates Motel-ből.

Valahogy így mennek most a dolgok, és én ezt nagyon szeretem, pedig jobb lenne szoktatni magam a gondolathoz, hogy lassan vége a szabadságnak, kezdődik az új.
Ennek érdekében tegnap délután összehoztuk végre a kávézást azzal a lánnyal, aki ott dolgozott, ahová most én megyek. (Nevezzük őt itt Ilinek.)
Ili családalapítás előtt áll, meg szerintem hamarosan el is költöznek ebből a városból, ezért másik munka után nézett, és talált is.
Ő már múlt pénteken elkezdett dolgozni az új helyén, de azt mondja nem tetszik neki olyan nagyon. Furák, zárkózottak a munkatársai, nem ehhez van szokva. Szerinte, ahonnan eljött (és ahová én megyek hétfőn) sokkal közvetlenebb, segítőkészebb a csapat. Legyen úgy.
Azért mondott riasztó dolgokat is, bár egy részét nem értettem, mert ahol eddig dolgoztam, ott ez teljesen "természetes" volt.
Azt hiszem, hogy én már elég régi motorosnak számítok ebben a szakmában, és nem igazán hiszem, hogy -mondjuk- egy nevelőszülő értetlensége egy kalap alá vehető a régi ügyfeleim "egyszerűségével", de itt lesz az alkalom, hogy én magam döntsem el: a régi munkám volt a nehezebb, vagy ez lesz az.
Külön kérésemre pletyizett is, amit én csupán adaléknak tekintek, mert magam óhajtom kialakítani a véleményemet az emberekről, a helyzetekről. Nekem ez inkább csak arra jó, hogy megkönnyítse a kezdeteket, nem szoktam más véleményét egy az egyben magamévá tenni.
Amúgy is úgy működök, hogy a kezdetekben rendkívül visszafogott és szemlélődő vagyok, nem adom magam könnyen. Nekem idő kell, hogy megnyíljak, de ez nem szokott baj lenni, sőt. Én is riasztónak érzem, ha valaki egyből rányomja az egész élettörténetét a másikra az első napon. Lesz arra idő épp elég.
Megtudtam, hogy kikhez érdemes segítségért fordulni, és kik a "nehezebb" esetek. Hogy mikor nem szabad "hagyni magam", és trükköket, hogy időt csináljak magamnak.
Észre kellett vennem, hogy ebben a csapatban is működik a "csoportdinamika", azaz pontosan meg tudnám nevezni, hogy melyik szerepben ki van ott, és ki volt az előző helyemen. Magyarán mindenkinek megvan a megfelelője itt, és megvolt amott is.

Ez a munka hektikus, és nagyon rugalmasnak kell lenni.
Na, én utálom az összevisszaságot, és autisztikus jellegű tüneteim vannak.
Ám ezt a munkát gyakorlatilag nem én választottam, hanem ő választott magának, szóval azt gondolom, hogy dolgom van vele. Lehet, hogy pont ez: megtanulni létezni a káoszban.

Annak idején azt mondtam: csak a gyermekvédelemben nem szeretnék dolgozni.
Ehhez képest 10 éve csak ott volt hely épp, és én szépen ott is ragadtam.
Igazából most is maradtam ezen a vonalon, csak épp más irányból.
Meglátjuk. (Mondta a vak.)