Dúltam, fúltam, morogtam, hogy én nyolc óra munka, meg másfél óra utazás után pihenni szeretnék, nincs kedvem este kilencig a konyhában szuttyogni.
Nyilván ő is dolgozott ugyanennyit, de ő szeret főzni, tök fölösleges úgy beállítania, hogy ez neki teher. Jó, néha biztosan az, de többnyire szereti csinálni.
Én ellenben utálok főzni, ebben az ügyben mindig a könnyebb utat keresem, és inkább beérem egy jó szenyával vacsorára, mint, hogy ott görnyedezzek a tűzhely felett.
Ez persze elég önzőségnek tűnhet két gyerek mellett, de az egyik itthon sincs, a másik meleget eszik ebédre a suliban, a férjem is menüzhet, szóval néha jó lenne lazítani, főleg, ha a saját bőrömre megy a dolog. És bizony ilyenkor még azt sem szeretem, ha ő főz, mert akkor csak utána enyém a terep, és időben ugyanott vagyok.
Reggel meg szó szót követett az autóban, úgy felhergeltük magunkat kölcsönösen (mi máson, mint Kismacsó nem tanulásán?), hogy egy szó nélkül vágtam ki a kocsiajtót, majd a köszönést is mellőzve mentem a buszmegállóba, és azt éreztem, hogy ez a legjobb, amit tehetek, mert ennél csak rosszabb lefolyást vizionáltam, ha még egy percet is tovább maradok. (Mondjuk az ujjaimat a nyakára fonom...)
Na jó, most aztán csalódtatok bennem, de hát ez is én vagyok. (Sajnos.)
Már miért lenne csalódás? Tök normális,hogy időnként az embernek tele a hócipője aztán robban. Ma nekem is megvolt...;D
VálaszTörlésMondjuk utána kicsit jobb. ;-)
TörlésSzia, ne viccelj, milyen csalódásról beszélsz?
VálaszTörlésSok van rajtad, az nem kevés, hogy állást változtat az ember, ezek a dolgok most folynak, a barátnős sztori sem piskóta, a kisfiad is borsot tör az orrotok alá néha-néha.
A gyereknevelésen más is szokott vitázni/veszekedni.
Béküljetek gyorsan: ezt kívánom!
Köszi, már szent a béke! Remélem sokáig. ;-)
Törlés