Szerotonin drága! Hiányzol.

Vagy valami ilyesmi.
Nem tudom illetve tudom mi taszított ebbe az állapotba, de utálom és kész.
Mert akárki, akármit mond, az nem normális, hogy ugyanaz, ami egy hete még a paradicsomnak számított, az ma kietlen és sivár. Itt bizony a fejben van a baj, de nagy.

Nekem ezzel együtt kell élni, mert ez vagyok.
Igazából gyógyszerrel és az nélkül is, volt "szerencsém" megtapasztalni.

Ilyenkor jobb három lépést hátrébb lépni, és várni, hogy jobb legyen. Mert előbb-utóbb jobb szokott lenni, egészen a következő etapig.

Charlie szerint magamat lovalom ebbe bele, mert igazából nem érti az egészet.

Amúgy én sem.

Sőt! Mondok egy érdekeset.
Mikor épp jól vagyok, akkor én sem értem azt, aki pont lent van.

Mert hát miért?
Süt a nap, van két keze és lába, egészséges, gyönyörű családja van, etc... Menjen a fenébe a nyavalygással!

Aztán egy nap felkelek, és nem látok ebből szinte semmit, csak aludni szeretnék, meg egyedül lenni és nézni ki a fejemből. Hagyjon engem mindenki békén!

Már hat napja tart.
És elég sok energiámat emészti fel, hogy relatíve észrevétlen maradjon, mert nem engedhetem meg magamnak hétköznapokon, hogy belesüppedjek.
Csak pont ezért mára már úgy elfáradtam (rosszul is aludtam éjszaka), hogy tényleg egy agyrém velem lenni.

Legdurvább, hogy írni sincs kedvem.
Tegnap este egyedül voltam (ritka pillanatok egyike), többször is megnyitottam a felületet, hogy írok valamit, de nem ment.
Minden készülő szavamat gejlnek éreztem, és őszintétlennek, inkább bezártam az egészet, és maradtam magamnak.

Most is csak azért írom ezt le (aztán majd vázlatba teszem át), hogy megindokoljam miért tünedezek el.

No para, az állapot átmeneti, dolgozok rajta, megvannak a praktikáim, és már alkalmazom is őket.
Fejembe vettem, hogy kicsit beleásom magam ebbe a témába, mert biztosan létezik még egyéb más természetes út is, hogy ez az egész kikerülhető, vagy jelentősen megrövidíthető legyen.

Ez van most.