Saját, nem saját gyermek, régi döntés mai következménye

Annyi behatás ér mostanában, hogy naponta többször is írhatnék beszámolót.

Először egy jót.
Hiper szuper, hogy találkoztam az előző bejegyzésben említett kislány örökbefogadóival.
Annyira, de annyira cuki pár, és tényleg "szerelmesek" a babába.
Nagyon kíváncsi voltam rájuk, és a sors úgy alakította, hogy egy irat miatt végül is összefutottunk. Szerintem vallásosak, de erre nem kérdeztem rá, mert ezt magam is intim témának gondolom.
Valahogy kibukott belőlem, hogy én ezt az egész örökbefogadást olyan földöntúli dolognak tartom (jó értelemben), és csodálom azokat, akik ezt meglépik. Én mélyebben ebbe soha nem gondoltam bele, mert az elején megbeszéltük Charlieval, hogy ezt semmiképp nem szeretné. Ő most is más gyerekeit neveli, simán el tudom fogadni, hogy csak sajátban gondolkodott.
Nyilván nálam is máshonnan indulna a téma, ha nem lenne a két fiam. Bár -mondjuk- ez az elméletem is megdőlt, mert ennek a párnak van saját gyermeke.

Miért dobta ezt a gép?
Mert nem véletlenül történnek események, de még nem jöttem rá, hogy mi a dolgom nekem most ezzel.
Na mindegy, gondolkozok rajta, meg beszélek róla sokat, aztán majd meglátom.

De van rossz is.
Ma visszaköszönt egy 2009-es esetem, ami nagyon felkavart.
A lány már akkor is 17 éves volt, és én hideglelős voltam tőle meg az édesanyjától is, mert olyanok voltak, mint két fekete boszorkány. Ijesztőek, vigyázzban állt a hátamon az összes szőr tőlük.

Tegnap a kollégákat hívták ki a szomszédok, hogy 3!!! éve nem látják a lányt, lehet, hogy már nem él.
A szolgálat -ugye- már nem csak kiskorúakkal foglalkozik, hanem komplett családokkal, szóval rá kellett nézni az ügyre. Rendőrökkel, mert máshogy nem lehetett bejutni.

Amit ott találtak....
Nekem csak mesélték, de úgy is borzalmas volt.
A lány él, de lábra már évek óta nem állhatott, és... szerintem nem kell ezt tovább mesélni, mert nem is lenne etikus, meg értelme sincs.

A lényeg inkább az én felelősségem.
Hogy van e ebben? Ha másképp intézem ezt az ügyet?
Mert igenis átfutott a fejemen 2009-ben, hogy az anya elmebeteg, és már a lány is olyasmi, meg hogy szét kellene választani őket, de "csak" iskolai mulasztás volt a jelzett probléma, amiben a szülő együttműködő volt, és én boldogan lezártam az ügyet.

Hogy megalapozzak egy családból való kiemelést, hónapok kellettek volna, és szerintem a gyámhivatal már nem nyúlt volna egy 17 és fél éves lányhoz, hiszen másik fél év múlva már nagykorú.

De talán mégis meg kellett volna bolygatni őket, akkor talán nem rothadt volna el élve egy fiatal lány.

Atyaúristen!
Ezt még fel kell dolgoznom.
Szerencsére ilyen ritkán adódik, hogy ennyire kétségbe vonjak egy régi megítélésemet, mert többnyire együtt tudok élni a saját döntéseimmel.

Össze fogom szedni magam természetesen.