Semmi különös, mégis volt olyan este, hogy 21 óra után zöttyentem le Charlie mellé a tévézős fotelbe.
Mondjuk igyekszem hetente háromszor tornázni, és bármennyire is itthon csinálom, idő kell rá. A hangulat kedvéért tegnap ez volt a tornás szerelésem.
A mérleget meg gyűlölöm, azt hiszem nem állok rá többé.
Tornázok, figyelem a kajálást, egy csomószor gyalogolok sokat, aztán egyszerűen megragadtam xy kilónál, és ez dühít.
Van egy pont, aminél igazán jól érzem magam, és -szerintem- előnyös is nekem, de most egyszerűen nem sikerül elérni, és nem tudom miért. Drasztizálni (most találtam ki ezt a szót, bocs, ha már más is, szóval drasztikussá tenni) nem akarom ezt a dolgot, mert az mindig visszaüt, de azért mégis. Az ember beleun a nagy számolgatásba, ha semmi eredménye nincs.
A TSH-m jó, az inzulinom és a cukrom is viszonylag elfogadható (kicsit alámegy az éhgyomri cukornak a 120 perces, de nem vészes, inzulin jó), szóval fogalmam sincs, hogy miért toporgok egy helyben.
Nem türelmetlenkedek, mert ezen a nyáron én úgy léteztem, mint a krokodil a vízben: keveset mozogtam, túlélésre játszottam, egyszerűen nem bírom a meleget. Lelassít, kicsinál.
Sokkal élénkebb és energikusabb vagyok, mióta lehűlt a levegő. A legborúsabb napokon is többre vagyok képes, mint azokon a dögletes nyáriakon.
Szóval folytatnom kell ezt a vonalat, de mérleg stressz nélkül. Sokkal fontosabb, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és ha ezt mások is észreveszik, akkor nincs is baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése