Hányós fosós vírus

Ott kezdődött, hogy Charlie múlt hét kedden olyan helyen volt látogatni, ahol az egyik ovis gyereke épp gyógyulóban volt egy ilyenből. 

Aztán csütörtökön reggel már úgy ébredt, hogy nagyon rosszul van, el sem tudott indulni az egész napos körútjára, pedig rendőrségi kihallgatása lett volna jó messze, meg az egyik gyerekének tárgyalása megint máshol. 

Ő nem egy könnyen hányós típus, így rohadtul megviselte, hogy egész nap rohangál a mosdóba öklendezve. Én sajnálkozva figyeltem, hoztam neki hányáscsillapítót, meg buzdítottam, hogy apró kortyokban igyon ám, mert marha gyorsan ki lehet száradni.

Másnap már a hányingere elmúlóban volt, de akkor meg jött a hasmenés. Újabb egy nap a vécé közelében, nem merte elhagyni az objektumot, én intéztem mindent. 

Szombaton már egészen jól volt, el tudtunk menni bevásárolni, meg jött este Miklós, kimentünk elé, mert az autója itt van, tulajdonképpen azért jött (Charlie vizsgáztatta le), meg segíteni a vasárnapi költözésben Belamiéknak. 

Szombatról vasárnapra végigaludtam az éjszakát, ami azért furcsa, mert én, mióta az eszemet tudom, felébredek legalább egyszer, de mióta változókorban vagyok, többször is. 

Szóval nagyon kipihenten ébredtem, kicsit émelyegtem, de valahogy teljesen kikerült a horizontomból, hogy akár el is kaphattam Charlietól a vírust. 

Az én nemes feladatom az volt, hogy Unot tologassam babakocsiban, amíg cuccolnak egyik lakásból a másikba, vagy legalábbis a délelőtti alvást így bekkeljük ki. Így is volt, mikor Uno tíz körül evett, Ági berakta a babakocsiba, én érkeztem, és megindultam vele sétálni. Charlie valami beszerzős feladatot kapott, Miklós meg pakolt Ágival és Belamival. 

Szóval én sétáltam, és egyre rosszabbul lettem. Uno elaludt, úgyhogy hozzá sem kellett érnem, és elhatároztam, hogy nem is fogok, amint felébred, átadom az édesanyjának, én meg lelépek a közelükből, nehogy lefertőzzek bárkit. (Csak remélni tudom, hogy Miklóst előző nap nem sikerült, de mára az is ki fog derülni.) 

Szóval róttam a métereket, és Uno aludt édesen, esze ágában nem volt felébredni, pedig Ági szerint max délig szokott aludni sétakor. No, én dél körül már az új lakásuk előtt tologattam, és azon imádkoztam, hogy keljen végre fel, mert hányni fogok és a hasam is fura hangokat adott. Telefonáltam Charlienak, hogy azonnal jöjjön értem, és vigyen haza, közben lejött Ági, mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én most hazamegyek, mert szerintem valami kijött rajtam, nem akarom átadni senkinek. A babakocsi fogantyúját azért törölje át fertőtlenítővel (bár rendesen meg szoktam mosni a kezemet), de máshoz nem nyúltam, nagyon remélem levegőt sem szívott olyat Uno, amit én lélegeztem ki. 

Gyakorlatilag másodpercekkel azelőtt értem haza, hogy hányjak, majd f.ssak, aztán megint hányjak... A köztes időkben aludtam, mert teljesen kimerültem. Igazából alig emlékszem a vasárnapra, olyan sz.rul voltam. 

Tegnap javult a helyzet nálam is, csak épp a fejem fájt, arra muszáj volt bevennem egy fájdalomcsillapítót, és azzal már tök jól voltam. Viszont enni nem kívántam, úgyhogy a diéta folytatódott. 

Szerintem még ma sem vagyok százas.

Ezt abből gondolom, hogy a kávét harmadik napja nem tudom meginni, ha csak rá gondolok is bukfencezik egyet a gyomrom. Meg enni sem tudok jóízűen, tényleg csak minimális pirítós, meg tea csúszik. Cserébe tetszik, amit a mérlegen látok, de hess! ez csak vízvesztés, tudom.

Na, szóval ilyenek vannak, és csütörtökön meg utazunk Fonyódra.

Addig még a munkában is nyugiba kell tennem pár dolgot, meg majd csomagolni, de valahogy nagyobb energiával terveztem én ezt. 

A lényeg, hogy Belamiék átköltöztek vasárnap.

Még vannak ott cuccaik, de ráérnek kipakolni, mert mégsem adják el azt a lakást sem. 

Uno jól aludt az új szobájában, látszólag nem dúlta fel a költözés. Jól vannak.

Miklós is rendben. 

Szombaton kifaggattam kicsit, már, amennyire őt lehet, és úgy éreztem jól van. Neki most bejön ez a szingli lét, bár van barátnője, de "nem komoly", pont olyan intenzítású, ami most mindkettőjüknek belefér. Pont ezért sokat nem is árult el róla, éreztem, hogy kár tovább feszegetnem a témát. 

Tavasszal szeretne lakást venni, addig nem foglalkozik a témával. 

Igazából mi is jól vagyunk.

Csütörtökig majdcsak összekapom magam, és a pihenés majd felteszi rá a koronát. Reményeim szerint ott már tudok majd nagyokat sétálni, esetleg futni is. Az idő elég vegyes lesz, de beszereztem egy szuper kabátot, amit futóknak (is) terveztek, olyan vízálló, lélegző, de meleg holmit. Plusz elviszem a gumicsizmámat a futócipő mellé. Jó lesz.