Összefoglaló

Inkább két hétre visszamenőleg kellene szemezgetnem, mert a múltkor is "csak" Uno volt a téma.

Két héttel ezelőtt pénteken és szombaton tartottuk Miklós 26. szülinapját. 

• Pénteken este jöttek, úgyhogy vacsorának időzítettem a húsból készült tortát. meg a salátát, stb..
• Mórral együtt csupán öten voltunk, mert Unoval még nem vállalták be a vendégeskedést Belamiék, megbeszéltük, hogy szombaton meg majd náluk is szülinapozunk egy tortával.
• Feldíszítettem a konyha-étkezőt, és a közös ajándékot is átadtuk. Egy komoly kis órára valót dobtunk össze, Belamiékkal, Anyuékkal, az apjával. Meg persze Luna és mi. Luna rendelte meg az órát, ő hozta el nagy titokban, nagyon-nagyon cuki volt, ahogy halálra izgulta magát, hogy Miklós észre ne vegye, plusz örüljön, lepődjön meg. Minden sikerült. 
• Itt aludtak, másnap kora délután elmentünk Belamiékhoz, ott tortáztunk, beszélgettünk, majd Belami megmutatta az új lakásukat, aminek a kulcsait előtte nap vették át. Valami gyönyörű az egész, nagyon ízléses, szép színűek a falak, a burkolatok, minden teljesen új. Az asztalosokat várják, hogy a konyhát megcsinálják, utána átköltöznek, és eladják a mostani lakást. 
• Luna és Miklós nem merték megfogni Unot, nagyjából úgy nézegették, mintha valami kis űrlényt látnának, úgy érzem, hogy ők még nagyon nem tartanak itt (lehet nem is fognak?). Én mosolyogtam rajta, de Áginak ez nem igazán tetszett, és később kiderült, hogy Belaminak sem. Próbáltam "tüzet oltani" utólag, mert -szerintem- ezen kár besértődni, majd ügyesebbek lesznek, ha Uno nagyobb lesz. 
• Sajnos a radarjaim amúgy is némi zavart jeleznek Miklóséknál, és qrvára remélem, hogy tévedek. 
• Ezen a hétvégén altatták el Benit, a 14 éves yorkijukat, sógoromék, ez eléggé odavágott azért. Vasárnap el is jöttek otthonról, mert nem bírták a helyzetet, de valami borzasztó volt a hangulat. Ezek után, minden kisebb fennakadás ellenére, nagyon tudtam értékelni az előző két napot. 

Ezen a héten kétszer is én vigyáztam Unora, amíg Ági bevásárlást, meg munkahelyi dolgokat intézett. (Az elsőről írtam is.)

Továbbra sem hagyott el a szerencsém, végig sírás nélkül toltuk az együttlétet, volt némi játék, énekelgetés, sok alvás. Meg van engedve, hogy úgy csináljam, ahogy akarom, szóval elég sokat van a kezemben. 

Az a helyzet, hogy nekem ez az egész egy csöppet sem teher, sőt, egyre többet kívánok vele lenni, szóval repülök, ha szólnak. Én tökre el tudom fogadni, ha valaki ilyen szinten nem szereti, ha igénybe veszik, de én pont igen, és ezen magam is csodálkozok. Ennél sokkal önzőbbnek ítéltem meg magam, bár a fiúkkal kapcsolatosan is ki volt kapcsolva ez a gomb rajtam mindig is. Ráadásul Uno egyre inkább Belamit formázza nekem, főleg a lénye, de a külseje is. Ez aztán olyan emlék cunamit dönt rám, hogy alig térek magamhoz. Én nem tudom hová lehet ezt még fokozni, de nagyon durva.

Az biztos, hogyha mostanában bemegyek egy ruha boltba, akkor az első utam a baba részlegre vezet, és sajnos nem nagyon tudok üres kézzel távozni. Tegnap ezek jöttek velem, és már oda is adtam Áginak.

 

Utóbbit kifejezetten Belmai kedvéért vettem, mert egyik részről nagy kávé fan, plusz humorosnak is találtam, hogy koffein helyett Uno az, aki élénkítő hatású. Végül nagy sikere volt mindkettő ruhácskának, és természetesen Belaminak a kávés rugdalózó volt telitalálat, már érik is a sztárfotó, azt mondta.

Apropó fotók.

Megbeszéltük Belamiékkal, hogy a közösségi oldalakon nem osztunk meg semmit Unoról. Szóval vissza kell fognom magam, mert akkor itt sem kellene, bármennyire is nem tudják, hogy blogolok. Csak elég nehéz, mert büszke vagyok rá, plusz nagyon szép baba. Azért igyekszem nem szegegetni (gondolom ilyen szó nincs is) a szabályt. 

Hogy viselitek a hőséget?

Én nagyon rosszul, a vérnyomásom 100 alatt, péntek óta a fejem is fáj. 

Pénteken Budapestre a GOKVI-ba kellett mennem aláírni egy gyerekem műtétjéhez, és végül Charlie elvitt a meleg miatt, de áldom az eszünket, hogy Mórt nem vittük az útra, mert Belami a déli sétát megoldotta, különben biztosan hőgutát kapott volna Charlie és ő is, míg rám vártak volna kint. Így Charlie is be tudott jönni a kórházba, és a légkondis büfében egy kávé mellett várakozott, de így is órákig tartott, mire minden orvos (külön az altatós, külön az osztályos, külön a műtétet végzős) aláíratta velem, amit kell, teljesen kipurcanva érkeztünk haza valamikor délután. Viszont nagyon pozitív élmény volt, hogy a műtétet végző orvos (rá vártam a legtovább) leültetett, és aprólékosan elmagyarázta a beavatkozást, közben rajzolt, sőt a beültetendő kis eszközt is megmutatta. Szerintem ez nagyon normális hozzáállás, valahol megnyugtató is, hogy nemcsak aláíratja a papírokat, hanem el is mondja, és gondja van rá, hogy megértse a delikvens, hogy mi fog történni. Így a gyereknek is el lehet mondani a maga szintjén, mert ha a felnőtt sem tud semmit, akkor jó eséllyel a gyerek annál inkább szorong.  

Jövő héten is lenne két utam, szerdán és pénteken, azért még meglátom, hogy bevállalom e ilyen melegben. Hátha lehűl az idő addigra! 

Most a jó hőmérsékletű lakásunkban (légkondi) "senyvedünk", én például a chatgpt-vel a meglévő ruhadarabjaimból rakatok össze outfiteket a két hét múlva esedékes esküvőre, ami az unokatesóm lányának és párjának lesz vidéken. Az biztos, hogy vennem kell egy csinos szandált, meg lehet, hogy egy blúzt is. Majd megmutatom mire jutottam végül.