Elő-kelő, lenyű-göző

Tudom, hogy nem így szótagoljuk rendesen, de a hangsúlyt akartam érzékeltetni, ahogyan Mórt jellemezzük.

Mert ő tényleg ilyen. A tartása, mozgása előkelő és fejedelmi, a jelleme pedig lenyűgöző. Csöppet sem kutyás a legtöbbször, elég messze van egy pitiző, hálás ebtől. De valahogy mégiscsak kedves, amikor kell, érzéke van hozzá, hogy mikor, hogyan kell viselkedni.

Ijesztően sokat megért a beszédből, évről évre többet.

Nyilván, szavakat ismer föl, és ezeket értelmezi az adott helyzetben. Mondok egy példát.

Mivel Charlieval mindketten kötetlen munkaidőben dolgozunk, ráadásul két napunk sem egyforma, ezért a reggeli rutin után Mór figyelni kezd bennünket, hogy akkor ki megy el otthonról, ki marad. Többnyire kiválaszt egy helyet, ahonnan lehetőleg mindkettőnket látja, és várja a fejleményeket. Össze-vissza rohangálunk a szobák és a fürdő között, de a konyhában is. Egy idő után valamelyikőnk észreveszi, hogy Mór tekintete már lyukat égetett a bőrünkbe, úgyhogy tisztázni kell vele érthetően, hogy ő jön e velünk, azaz benne van e buliban vagy sem. Ha rendesen felé fordulva, a szemébe nézve azt mondjuk, hogy Mórci ma marad itthon, és vigyáz a lakásra, akkor unottan a kis vackába vonul, és ignorál minket. Ha viszont az van, hogy Mórci is jön, akkor őrült ugrálásba kezd, mindenféle sürgető hangok kíséretében, és onnantól azt "a fogkrémet már nem lehet visszanyomni a tubusba". Ezért is van az, hogy viszonylag későn tisztázzuk vele az álláspontot, mert utána már nehezebb folytatni a készülődést. Olyan is van, hogy tanácstalankodunk, és bizony ezt is vágja, beáll közénk, és mintha teniszt nézne, úgy pattog a tekintete kettőnk között, és nagyon igyekszik befolyásolni a történet végét, mert Ő MINDÍG JÖNNE VELÜNK MINDENHOVÁ. Igazi kalandor.

Olyat is tud, hogy végiggondol valamit, és úgy cselekszik. Mesélek.

Én elég kötött útvonalon közlekedek vele a rövid sétákon, magától is tudja, hogy merre fogunk menni. Ha nagyon korán van, akkor póráz nélkül megyünk, mert senkivel sem szoktunk találkozni. A napokban csőtörés volt, ezért feltúrták az utat a haladási irányunkban, úgyhogy mutattam neki a kezemmel, hogy merre térünk ki. (Persze ezt is érti.) Visszafelé a gödör miatt megint máshol jöttünk, és én átmentem a játszótéren átlósan, mert mindkét kapuja nyitva volt. Gondoltam, majd jön Mór is, hiszen ismeretlen útvonalon követni szokott. A játszótér kapujában megtorpant, láttam, hogy gondolkozik, hiszen más esetben MINDÍG megtiltom neki, hogy a játszóra bemenjen. Ezért rövid tanakodás után futva megkerülte a játszóteret, és egyszerre ért velem a másik kapu elé. Magyarul betartotta a régen kőbe vésett szabályt, ugyanakkor ott volt, ahol lennie kellett. Imádom az okos buksiját!   

Rengeteg ilyen sztorim van róla, mert még mindig meg tud lepni azzal, hogy mennyire okos.

Órákat tudnék mesélni arról, hogy milyen csalhatatlanul tudja, ha dolgozunk, akkor alszik, vagy elfoglalja magát, de soha nem zavar. Ám, ha neszét veszi, hogy csak úgy üldögélünk a kanapén, azonnal hozza valamelyik játékát, hogy akkor játsszunk együtt! 

Ő az én fülem sok esetben, mert az ő viselkedésén veszem észre, ha messzebb csörög a telefonom, vagy csöngetnek. Tud "szólni" a másikunknak, ha van valami. (Elrohan Charliehoz, aztán vissza hozzám, akár többször is, ha nem értenénk.)

Éjszaka alszik, nem ébreszt, nem járkál. Ha véletlenül hamarabb ébred reggel, akkor is maximum néz, de türelemmel kivárja, hogy felkeljünk. Olyan tapintatos kiskutya.

Nem okoz semmilyen kárt, az előszobában a szőnyeget szokta elmozdítani, ha elmegyünk. Itthon tökéletesen elvan egyedül néhány órát, de nem szoktuk 4-5 óránál többet egyedül hagyni. Ha hosszabb a programunk, akkor Charlie anyukájához levisszük, ő nem tudja megsétáltatni, de legalább nincs egyedül.

Megtanítottuk "tapiázni", ami azt jelenti, hogy Charlie kinyújtja a tenyerét, először én belecsapok a tenyeremmel, aztán Mór teszi a tapiját a kezünkre. Nagyon szórakoztatónak találjuk, Mór meg inkább a kedvünkért csinálja, ez marhára látszik is rajta. Jóvanna' megjutalmazza a gazdikat!