2023. január 26., csütörtök

Mostanában kissé be vagyok feszülve

Valahol, menet közben, elvesztettem a toleranciámat. 
Ma, konkrétan, szóltam egy idősebb nőnek, ha még egyszer hozzám ér, megütöm. Akkor már percek óta lökdösött a tök üres buszon, mert neki feltétlen a két sor ülés közötti folyosón kellett tollászkodnia, épp mellettem. Egy lépést kellett volna tennie előre vagy hátra, hogy senkit ne zavarjon, de nem, azért sem. Az ilyentől elgurul a gyógyszerem.

Tegnap meg azon pörögtem be, hogy nem tudunk lefixálni egy időpontot barátnős találkozásra, amit december óta megbeszéltünk amúgy.
Ráadásul pont az tököl, aki ezt az időpontot mondta. Mintha a másik háromnak semmi egyéb dolga nem lenne, mint azt várni, hogy nyaffantson végre valamit. Ebben az esetben nem helyeztem kilátásba, hogy megütöm, inkább visszavonulót fújtam, és nem mostanában fogok ráérni, úgy érzem. Nem szeretném elveszíteni a baráti kapcsolataimat, de vannak határaim, és az ilyenek bőven átlépik azt. 

Lehet, hogy kevés szénhidrátot eszek, azért vagyok ennyire agresszív, mindenesetre muszáj figyelnem magamra, mert a végén a rendőrségen kötök ki, hogy garázda voltam, vagy mi.   

8 megjegyzés:

  1. Megértelek. :) Én már azon is felbosszantom magam, hogy valamire azt írják, hogy "köszönik a türelmem". Honnan tudják, hogy van még? Miért döntik el helyettem, hogy van. Egyébként nincs, elfogyott, inkább azt írják le, hogy lehet venni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Bizony. Hol lehet venni? Én is vevő lennék rá. ;-)

      Törlés
  2. Menni kell a nélkül aki tököl oszt úgy járt. A szénhidrát teóriáddal nem értek egyet, mert mi nagyon keveset eszünk évek óta (gyakran a nullához közelítünk, igen, húst, hússal, meg sajttal és szalonnával kategória az étkezésünk) és a hangulatom hol ilyen hol olyan :))) Ha megközelítőleg nulla szénhidráttal tudok tiszta zen lenni és pár nap múlva meg mindenkit meg akarok verni én is :D akkor nem okozhatja a szénhidrát hiánya az ilyen szintű hangulat ingadozásokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van. Abban is, hogy "Aki bújt, aki nem..", meg a szénhidráttal is. Bár elég keveset eszek karácsony óta, azért a hangulatom nem mindig ennyire harapós. Valószínűleg az játszhat, amit lentebb írnak. ;-)

      Törlés
  3. Te rólam írtál? :D - egyébként spec azzal, hogy a barátnőm huzavonája miatt besokalltam, azaz megelégeltem a tökölődését, és ennek hangot is adtam, szóval azt értem el, hogy vége lett a barátságunknak, szóval ez sem egy olyan jó megoldás... október óta, de inkább karácsony óta falom az édességet, most gömbölyödöm, de emellett így kipárnázódtak az idegeim, vagymi :), mert nyugodtabb vagyok. Szóval sakk-matt, mert utálok vastagnak lenni :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Igen, annak is van veszélye, ha kimondjuk, amit gondolunk. Én most igyekszem átgondolt lenni, nem hirtelen, mert túl indulatos vagyok még mindig.
      Aham, a csokitól én is megnyugszom. ;-) Most is eszek, csak egy kockát. Kibírható, ha a súlyom lefelé megyeget.

      Törlés