2021. április 18., vasárnap

Hosszú, nehéz hét ez

Nekem ez a hét olyan volt, mintha kettő lett volna, de a rosszabbik fajtából.
Az egy dolog, hogy rohantam a dolgok után, mert két hét alatt felhalmozódott a munka, de mikor pénteken álltam az egyik nevelőszülő kapujában egy rendőrrel, meg egy állíg felfegyverzett katonával, akkor kicsit kezdte az agyam ledobni a láncot. 
Annyira durva, hogy úgy érzem magam, mintha megint "gyermekjólétis" lennék, aki gyermeknevelésre alkalmatlan szülőkkel küszködik, és nem gyám, aki a szakellátásban a nevelőszülőt kollégának tekintheti. Basszus "harcászkodni" kell a "kollégával", hogy elvigyem tőle a gyermeket, és rendesen összeesküvést szőni a többi résztvevővel, mert félő, hogy elmegy a gyermekkel ismeretlen helyre, vagy rosszabb esetben kárt tesz benne. Mindezt úgy, hogy -elvileg- pszichológiailag alkalmas erre a munkára! és tisztában van vele, hogy a gyermek csak átmenetileg van nála. Félelmetes.
Aztán egy másik kolléga -tanácsadó- délelőtt még azt mondja "a", majd pár órával később felhív, hogy "bocsi, de inkább b". Persze én már elküldtem a levelet a gyámhivatal felé, mert egy ügyre kb. fél órám van, aztán ugrok a másikra, úgyhogy nem sikerült túl barátságosra a reagálásom. Szórakozzon mással!
Meg még egy másik azonnali gondozási hely váltás, szóval csupa "finomság" jutott a hétre. 

Ja, és megint lemaradtam a pénteki fodrászatomról (egy hónapon belül másodjára). 
Én már nem is tudom milyen időpontot kérjek, mert ha pénteken 15 óra sem jó, akkor mi lesz az? Szegény fodrászom tök megértő, de azért tőle sem lehet elvárni, hogy aznapra adjon időpontot, mikor úgy látom, hogy előfordulhat, hogy már nem jön közbe semmi. Lehetséges, hogy nekem találták ki a gyors fodrászatot, ahová csak úgy beesik az ember? De a fodrászomhoz meg csak ragaszkodok, hisz ismeri a hajamat, az ízlésemet, stb... 

Még jó, hogy voltam két hetet szabin, de azért nem bánnám, ha nyugisabb hét jönne.

4 megjegyzés:

  1. Nem irigylem a nevelőszülőket, sztem én nem is tudnám csinálni... megszereted, aztán meg elviszik... szeretet nélkül viszont nem lehet csinálni... de hát ezt vállalta... nagyon durva, hogy félni kell, hogy esetleg "elrabolja, "kártteszbenne"-( Ő egyébként az, aki örökbe akarta fogadni, és ezért aztán kitalált ezt-azt?

    Kitartást Neked!-)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ő a másik olyan nevelőszülőm, akim örökbe szerette volna fogadni a nála nevelkedő gyermeket, és mivel ez nem lehetséges a kora miatt, elkezdte aláásni a folymatot. Nagyon elegem van már ebből, remélem lesz végre egy "sima liba" örökbeadásom.

      Törlés
  2. Itt Veszprèmben van ilyen fodrászat.Van több fodrász és csak besétálsz.Amelyik szabad éppen,ahhoz mész.De azért ez is egy lutri szerintem....😁
    Mi van ha béna?😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Ettől félek én is. Ám végül múlt kedden el tudtam végre menni a saját fodrászomhoz, úgyhogy ez a dilemma elnapolódott szerencsére. ;-)

      Törlés