Belső munkáim

Kicsit rákattantam mostanában a romantikus tini filmekre.

Legutóbb ezt néztem meg, és bár kulturális értéke nem igazán van, remekül elandalított.

 

Biztosan ez is a midlife crisis része, hogy egyre többször gondolkodom az életemen, analizálom a történéseket, és ettől rém furcsa álmaim vannak. Ezzel nem untatnék senkit, de azért meglepő, hogy feldolgozás alatt van még mindig egy csomó dolog. 

Egyszerre felkavaró és édes érzés az én elsőimre gondolni, és észrevenni, hogy milyen törvényszerűségei voltak a választásaimnak. Már látom a párhuzamokat, mi miért történt, és valami hihetetlen megnyugvás tölt el, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy. Felszabadító érzés, hogy semmit nem csinálnék már másképpen, mert a rossz dolgoktól is több lettem, épültem. Pár éve még simán kitöröltem volna az életemből embereket, ma már máshogy látom. Szerepük volt ott és akkor, és kellettek ahhoz, hogy itt tartsak ma, ahol vagyok.

Azt hiszem túl sok időm van magamra mostanában. Ugye? 😉