Nemi erőszak

Most tekintsünk el attól, hogy milyen körülmények között, hol és mikor találkoztam ezzel az eseménnyel, mert igazából általánosságban szeretnék "hangosan" gondolkozni. 

Nemi eőszakkal -sajnos- nemcsak a Helyszínelők filmsorozat részeiben találkozok, hanem az életben is. 

Viszont ennyire a sűrűjében még én sem voltam. Tizenkét óra (ennyi időt vett igénybe egy hétvégi feljelentés) leforgása alatt végigkísértem egy folyamatot, ami rengeteg tanulsággal szolgált.

Első tanulság: az erőszakot elszenvedő soha ne egyedül vágjon bele a feljelentésbe.

Amikor el tudja mondani, hogy mi történt, valakinek, aki nem vonódik be, akkor együtt kell elmenni, először a rendőrségre. 

Számomra meglepő módon a rendőrségnek VAN! protokollja ilyen esetekre, és ahol én voltam a rám bízott tizennégy év alatti gyermekkel, gyönyörűen alkalmazták is. Le a kalappal előttük, szerintem írni fogok a kapitánynak egy levelet, amiben megköszönöm a munkájukat ezzel kapcsolatosan, mert annyira igyekeztek megkönnyíteni ezt az egész, amúgy borzalmas dolgot. 

Igyekeztek a lehető legkevesebbet nyaggatni a gyermeket, inkább a vele lévő felnőttel egyeztettek, hogy mit mondott, mesélt pontosan az erőszakról.

Külön behívtak egy női nyomozót, hogy a sérülésekről fényképet csináljon. 

Kirendelnek majd valakit, aki a speciális esetre tekintettel kihallgatja a gyereket, és nem kell egynél többször elmesélnie, hogy mi volt, meg kényelmetlen kérdésekre is egyszer kell majd válaszolnia. 

Végig partnerként kezeltek, mint gyámot, minden lépésről tájékoztattak, hogy mi miért kell, mi fog következni, mi várható, stb... Kifejezetten biztonságban éreztem magunkat, meg az ügyet. 

Együttérző volt mindenki, akivel azon a napon kapcsolatba kerültünk, ugyanakkor professzionális, meg tájékoztató.   

Második tanulság: az egészségügy egyáltalán nincs felkészülve az ilyen esetek megfelelő kezelésére.

A kórházban, ahol a legtöbb időt (úgy hét-nyolc órát) töltöttük, próbáltak lerázni, de nem hagytam magam. Azt nem tudom, hogyha valaki -mondjuk- a gyerekét viszi be így, az hogyan tudná kezelni a szituációt, de szerintem szétverné valaki fejét, az biztos.

Az egy dolog, hogy legálább ötször kell elismételni (tőle akarják hallani, nem mondhatja el senki helyette) az egész sz.rt, ami történt, szegény, nyomorult erőszakot elszenvedő nőnek, de a vizsgálat felér egy újabb erőszakkal. Szerintem. 

És akkor még mindenki igyekezett a legkíméletesebb lenni, mert ha ezt direkt csinálták volna, feljelenteném az egész bagázst, az biztos. 

Álmaimban!!!, egy kórházban erre van egy protokoll.

Olyan, hogy egy nemi erőszakot elszenvedett embernek nem kell hosszú órákat várakoznia, és elismételnie többször is, hogy mi történt vele. Álmaimban erre kijelölnek egy orvost, aki ilyenkor behívható, és ki van erre képezve. Arra meg különösen, ha ez egy gyermekkel történik. 

Nem az agyonhajszolt ügyeletes orvos nyakába van ez is akasztva, aki nem talál gyermeknek való "kacsát", bénázik a kenetvétellel, mert a gyerek szűkölve sír tök meztelenül, kitárulkozva a vizsgálóasztalon, meg a számítógépet sem tudja megfelelően kezelni. Komolyan, volt egy pillanat, mikor majdnem mondtam neki, hogy engedjen oda, és diktálja be, amit írni akar, mert én nem bírom tovább nézni ezt az egy ujjal pötyögést. 

Aztán nem kell egy újabb kört várni a traumatológián a végletekig elcsigázott gyerekkel, hogy megint elmondatják vele az egészet, és megint le kell vetköznie teljesen. Miért nem lehet ezt egy körben megcsinálni, mikor mindkét orvos ott van mondjuk? És ez szerintem nem kifejezetten pénzkérdés, hanem szervezés, és mindenkinek sokkal emberibb lenne. 

Fentiekre tekintettel harmadik tanulság: már értem, hogy sokan miért nem jelentik a nemi erőszakot.

Nincs erejük ehhez a procedúrához, és hol van még a vége?! 

Mindenesetre én ma elkezdtem a két hét szabimat, átirányítottam a telefonomat a helyettesemére. 

Nem tudom elmondani, hogy mennyire szükségem van most erre. TOTÁLISAN ELFÁRADTAM, ÉS ELEGEM VAN A MUNKÁMBÓL.